Újpest: Görögországban folytatja a középpályás, ingyen vált

2015.06.25. 18:38
Filip Sztaniszavljevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesttől a görög élvonalbeli Plataniaszhoz szerződött – adta hírül a görög bajnokság 2014–2015-ös idényében a tabella nyolcadik helyén végző együttes.

A szerb középpályás 2012-ben szerződött Magyarországra a lila-fehérekhez. Sztaniszavljevicset 2015 nyaráig kötötte szerződése az Újpesthez, azonban mivel nem hosszabbított, most ingyen távozhatott.

A 2014–2015-ös idényben 27 NB I-es bajnokin pályára lépő játékosra a görög Plataniasz csapott le.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Plataniaszhoz kerültem, már akkor izgatott voltam, amikor először hallottam a klub érdeklődéséről. Úgy vélem, jó hatással lesz a pályafutásomra a váltás, hiszen a görög liga jóval erősebb a magyarnál” – mondta az fcplatanias.gr-nek a szerb.

Sztaniszavljevics egyéves szerződést írt alá új együttesénél, amely már be is mutatta a játékost, aki a 14-es mezt fogja viselni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Filkor Attila (AC Milan), Mohl Dávid (PMFC, próbajáték), Radó András (Haladás), Stieber András (Győri ETO, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: Lombard Pápa, próbajáték)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)
Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
9 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44
Ezek is érdekelhetik