Nyíregyháza: „Látszik, hogy az NB III-ban kire lehet számítani”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.02. 17:54
Mint arról már beszámoltunk, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, Mátyus János az NB III-ban is kitart a csapat mellett, és folytatja a munkát a nyírségi együttes élén. A szakember a klub hivatalos Facebook-oldalának elárulta, telefonon és személyesen is egyeztetett már a kerettagokkal, így lehet sejteni, hogy kikre számíthat a következő szezonban.



„Sokakat talán meglepett a döntésem, hogy az NB III-ban is maradok Nyíregyházán, hiszen a mai profi sportban az érzelmeknek már nincs akkora jelentősége. Én úgy éreztem, így kell döntenem. Sikeres időszakon vagyunk túl, és úgy gondoltam, vissza kell adnom valamit a Szparinak abból, amit kaptam. Nyilván csalódott vagyok, hiszen első osztályú edzőnek tartom magam, a csapatom a pályán első osztályú teljesítményt nyújtott, a klub minden szempontból első osztályú, mégis az NB III-ban kell folytatnunk” – mondta Mátyus a Szpari közösségi oldalán.

„Nincs viszont sok időnk rágódni a történteken, ma már elkezdtem az egyeztetéseket a keret tagjaival, mindenkivel beszéltem is telefonon vagy személyesen. Van, aki azt mondta, hogy sajnálja a dolgot, de el kell fogadjam, hogy az NB I-be vágyik, ott szeretné folytatni. Megértem, én is voltam játékos. De volt, aki azt mondta, a várható sok nehézség ellenére vállalja, hogy az NB III-ban is segítsen minket. Első körben pozitívak voltak a visszajelzések, bár messze még a keret összeállítása, de már látszik, hogy kire lehet majd számítani” – tette hozzá a szakvezető.

Mint ismert, a Nyíregyháza – négy másik klubbal együtt – nem kapott NB I-es licencet a következő idényre.

Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
15 órája

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10