Ligakupa: miskolci játékvezető fúj a Loki-Fradi döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.01. 18:09
Fábián Mihály vezeti a DVSC-Teva–Ferencváros labdarúgó Ligakupa-döntőt szerdán a debreceni Nagyerdei Stadionban – jelentette be hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Fábián Mihály FIFA-játékvezető munkáját asszisztensként a szintén miskolci dr. Varga Zsolt és Márkus Tamás segíti, a tartalék-játékvezetői teendőket pedig Király Krisztián látja el – teszi hozzá az mlsz.hu. A mérkőzés 19 órakor kezdődik.

A kupát 2007-ben írták ki először, a legsikeresebb csapat a Videoton három győzelemmel. A Debrecen 2010-ben, míg a Ferencváros 2013-ban nyerte meg a Ligakupát, szerdán este valamelyikük kétszeres győztes lesz. Mint ismeretes, a Ligakupát a következő szezonban nem írják ki.

A Ligakupa-döntő előtt, 15.30 órától játsszák le a Ferencváros–MTK női Magyar Kupa-finálét. A két fővárosi együttes játszotta egymással a bajnoki döntőt, ahol mindkét alkalommal döntetlent hozott a rendes játékidő, a tizenegyesrúgásokkal pedig mindkétszer a zöld-fehérek győztek, s lettek történetük során először bajnokok.

A szintén a Nagyerdei Stadion gyepszőnyegén rendezendő kupadöntő játékvezetője Sipos Katalin, asszisztensei Makkosné Petz Brigitta és dr. Kulcsár Judit lesznek, míg tartalék-játékvezetőként Németh Renáta tagja a bírói teamnek.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
6 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
20 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23