Licencügy: „A Nyíregyháza nem vette fel a kapcsolatot az UEFA-val”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.22. 21:14
A Nyíregyháza Spartacus nem vette fel a kapcsolatot az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA), amelytől jogorvoslatot remél licencügyben – erről Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t.

„Nem tudjuk komolyan venni a nyíregyháziak vasárnapi közleményét, mert esetükben az UEFA-ra hivatkozni legalább annyira komoly, mint az amúgy szabályos, csak tévedésből elutasított licencükre, ugyanis nem történt meg a kapcsolatfelvétel a klub és az európai szövetség között – mondta honlapunknak a szóvivő. – Amire ők utalnak, az egy korábbi, általános jellegű tájékoztató levél, amelyben a szövetség felhívta a klubok figyelmét arra, hogy a játékosok jogviszonyát a helyi törvényeknek megfelelően rendezzék. Különben pedig a Nyíregyháza a licenceljárás, valamint a fellebbezés során sem jelezte, hogy Diego Balbino szerződésével munkajogi problémáik lennének. A FIFA két évvel ezelőtti határozatát, amelyben fizetésre kötelezte a nyírségi klubot, sem vétózták meg semmilyen fórumon, kvázi elismerték a tartozásukat és a fizetési kötelezettségüket. A most bedobott munkaügyi indoklás akkor, és azóta sem merült fel sehol. Csak most, utólag álltak elő ezzel a magyarázattal. Amikor neveztek, tudomásul vették a feltételeket, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak.”a nyíregyháziak vasárnapi közleményét, mert esetükben az UEFA-ra hivatkozni legalább annyira komoly, mint az amúgy szabályos, csak tévedésből elutasított licencükre, ugyanis nem történt meg a kapcsolatfelvétel a klub és az európai szövetség között – mondta honlapunknak a szóvivő. – Amire ők utalnak, az egy korábbi, általános jellegű tájékoztató levél, amelyben a szövetség felhívta a klubok figyelmét arra, hogy a játékosok jogviszonyát a helyi törvényeknek megfelelően rendezzék. Különben pedig a Nyíregyháza a licenceljárás, valamint a fellebbezés során sem jelezte, hogy Diego Balbino szerződésével munkajogi problémáik lennének. A FIFA két évvel ezelőtti határozatát, amelyben fizetésre kötelezte a nyírségi klubot, sem vétózták meg semmilyen fórumon, kvázi elismerték a tartozásukat és a fizetési kötelezettségüket. A most bedobott munkaügyi indoklás akkor, és azóta sem merült fel sehol. Csak most, utólag álltak elő ezzel a magyarázattal. Amikor neveztek, tudomásul vették a feltételeket, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak.”

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
12 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22