Honvéd: Rossi az olaszoknak elárulta, kiről hallhatnak még

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.03. 09:00
Marco Rossi, a Budapest Honvéd edzője az olasz tuttomercatoweb.com-nak adott interjúban az elmúlt félévnyi magyarországi munkájáról beszélt. Az olasz szakember a nehéz körülmények miatt elégedett volt a tavaszi 15 ponttal, amit vele gyűjtött 11 mérkőzésen a csapat.

„Kemény munkát végeztünk február óta, és ezért a fejlődés még értékesebb. Nekem és a segítőmnek, Cosimo Ingusciónak nemcsak taktikailag kellett sokat foglalkoznunk a csapattal, hanem pszichológiailag is. Hiányzott a fiúk önbizalma, és a keretet alaposan átalakították a téli átigazolási időszakban. Korábban több fontos játékos is távozott a klubtól, és azoknak, akik januárban érkeztek, idő kellett a beépülésre” – magyarázta Marco Rossi.Marco Rossi.

„A magyar élvonal nagy kihívás, nem szabad alábecsülni, mert olyan klubok vannak itt, mint a Ferencváros vagy a Videoton, amelyek sok pénzt fektetnek a játékosokba. A Honvéd nem rendelkezik ilyen lehetőségekkel, de vannak olyan elemei a labdarúgásnak, amelyekben Olaszországban is megállná a helyét. [Josip] Elez például, aki januárban érkezett, nagyon ügyes középső védő, és rövidesen még hallhatunk róla” – mondta az olasz tréner, aki elárulta a honlapnak, hogy hosszabbított a klubbal, mivel érzi a klub és a szurkolók bizalmát.

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52