Vidi: mai magyar futballszemmel ez felfoghatatlan kép

2015.05.08. 13:21
Napra pontosan harminc éve történt: 1985. május 8-án az UEFA-kupa döntőjében a Videoton a Real Madridot fogadta, azóta sem volt ekkora nemzetközi sikere egyetlen magyar klubcsapatnak sem.  

A nemzetközi kupamenetelést záró finálé jeles évfordulójának alkalmából a Videoton hivatalos honlapja egy alternatív felülettel kedveskedett szurkolóinak és olvasóinak, részletesen beszámolnak a székesfehérvári kupadöntő eseményeiről, amelyet a helyszínen negyvenezer ember tekintett meg, de akár nyolcvanezer jegyet is el tudtak volna adni. a Videoton hivatalos honlapja egy alternatív felülettel kedveskedett szurkolóinak és olvasóinak, részletesen beszámolnak a székesfehérvári kupadöntő eseményeiről, amelyet a helyszínen negyvenezer ember tekintett meg, de akár nyolcvanezer jegyet is el tudtak volna adni.


A finálé hazai felvonása 3–0-s madridi sikert hozott, a visszavágót két héttel később rendezték meg a spanyol fővárosban, ahol – Májer Lajos találatával – 1–0-ra nyert a magyar csapat.


Ahogy az a Videoton visszapillantó cikksorozatában közölt képen is látható, a harminc évvel ezelőtti találkozóra akkora volt a szurkolói érdeklődés, hogy a mérkőzés idején még a stadion kandeláberén is lógtak az emberek.

A hazai mérkőzés és a visszavágó összefoglalója az MLSZ TV archívumából

Legfrissebb hírek

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag hátrányból győzte le a Videotont – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
12 órája

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Népsport: Matyi bevarrta a Bernabéuban – hetvenéves lenne Májer Lajos

Népsport
2026.08.24. 07:33

Gömöri, a hős – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 23:39

Férfi torna Eb: utolsó lett a magyar válogatott a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.23. 17:47

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23