PMFC: a klubelnök szerint vége van a pécsi labdarúgásnak

MTI MTIMTI MTI
2015.05.27. 10:49
Hargitai János, az élvonalban szereplő PMFC labdarúgóklub elnöke szerint a pécsi labdarúgás véget ért azzal, hogy a csapatot működtető társaság nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.

A klubelnök azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy kedden kiderült: a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC és az amúgy is kiesett Lombard Pápa sem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, így a labdarúgó NB I 2015–2016-os idényében a mostani 16-tal szemben alighanem 12 csapat szerepel majd.

Mint mondta, nem érti a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottságának keddi döntését, hiszen meglátása szerint a klubot működtető PMFC Sport Kft. teljesítette a feltételeket már az alapeljárásban is.

Hozzátette: a PMFC volt szerinte az egyetlen csapat, amelyet nem a licencszabályzat konkrét pontjának megsértése miatt utasítottak el, hanem – szerinte teljesen törvénytelenül – azért, mert nem láttak garanciát arra, hogy a következő szezont anyagilag végig tudják csinálni.

Hargitai János sajnálatát fejezte ki, hogy a klubot annak ellenére zárták ki az élvonalból, hogy a pályán kiharcolta a bennmaradást, a tavaszi forma alapján pedig az első nyolc csapat között volt a PMFC.

Utalt arra, hogy a döntés miatt végtelenül nehéz helyzetbe kerül a pécsi labdarúgás, hiszen – ahogy fogalmazott – nem hisz abban, hogy élvonalbeli csapat nélkül sikeres maradhat a Pécsen működő utánpótlás, az a nevelőszervezet – mondta –, amely többek között olyan labdarúgókat adott a magyar focinak, mint Dárdai Pál, Gera Zoltán, Dibusz Dénes vagy Márkvárt Dávid.

A jövőt illetően elmondta: a pécsi klubot működtető klub bíróságon ugyan harcolhat az igazáért, ez ugyanakkor már nem tudja megváltoztatni az MLSZ döntését. Személyes sorsát illetően azt mondta: le fog mondani klubelnöki pozíciójáról, mert „ebben a közegben úgy érzi, nincs helye”.

Magyar Márk, a PMFC sajtófőnöke azt közölte: a klubot működtető gazdasági társaság részéről az indoklás kézhezvételéig nem nyilatkoznak, de az sincs kizárva, hogy a sajtót csak az utolsó, pénteken sorra kerülő bajnoki mérkőzés után tájékoztatják a döntéssel kapcsolatos álláspontjukról, várható lépéseikről.

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

Megyeri Károly sohasem feledi a gólt megelőző beadását

Európa-liga
2026.10.04. 11:18

Az MLSZ helyzetjelentést adott Bolla Bendegúz sérüléséről

Magyar válogatott
2026.09.29. 12:36

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 22:39

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37