NB I: több mint ezer szurkoló és füstbombák a Szpari edzésén

MTI MTIMTI MTI
2015.05.28. 20:04
null
Szimpátiatüntetés Nyíregyházán (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Több mint ezer szurkoló látogatott ki a pénteki, Pécs elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre készülő Nyíregyháza Spartacus csütörtöki edzésére, amelyen a csapat sorsáért aggódók és a drukkerek demonstrációval tiltakoztak a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottságának a héten meghozott döntése ellen.

 

A városi stadionba meghirdetett tüntetésen a klub vezetősége és szurkolói mellett részt vettek a Spartacus utánpótlás-egyesületei is. Mátyus János vezetőedző kevéssel fél hat után vezényelte ki a csapatát a küzdőtérre, a játékosokat tapssal és füstbombákkal fogadta a több mint ezer, molinókkal és klubzászlókkal felszerelkezett szurkoló.

A csapat tagjai összeölelkezve, tapssal köszönték meg a biztatást, a szurkolók énekelve és rigmusokat kiabálva éltették kedvenceiket. Révész Bálint, a klub tulajdonosa a drukkerekhez szólva rövid beszédében azt mondta, bízik abban, hogy megváltoztatja döntését a szövetség, majd hangsúlyozta, hogy semmilyen tartozása nincs a klubnak.

A csapat korábbi játékosával, Diego Balbinot-val szemben fennállt tartozásra utalva Révész Bálint annyit mondott, „azt is kifizettük, amit nem kellett volna, nehogy az legyen a probléma.”

Bízunk a magyar törvényekben és az MLSZ-ben” – fogalmazott röviden Révész Bálint, majd megköszönte a támogatást a szurkolóknak.

A tulajdonos az újságíróknak elmondta, még nem érkezett meg a klubhoz a licenc elutasításáról szóló indoklás, ennek ellenére a Nyíregyháza jogorvoslattal fordult az MLSZ-hez.

„Várom a hétfői elnökségi határozatot, és bízok az MLSZ döntésében” – ismételte meg Révész Bálint. A tulajdonos szerint a Spartacus nem ezt érdemelte, a klub mindenben megfelel az első osztályra vonatkozó licencfeltételeknek.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem gondol arra, hogy a Nyíregyháza nem NB I-es lesz a következő szezonban, a klub ugyanis teljes erővel készült a következő idényre.

Már korábban megegyezés született a folytatásról a vezetőedzővel és a játékosokkal, az önkormányzattal, valamint az utánpótlás kérdéséről is sikerült megállapodni – jegyezte meg Révész Bálint, hozzátéve, a korábbi bajnoki mérkőzések nézőszámai alapján drukkerek is kezdtek visszatalálni a csapathoz.

Az MLSZ kedden közölte, hogy a szervezet fellebbviteli licencadó bizottságának döntése értelmében a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC és az amúgy is kieső Lombard Pápa Termál FC nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.

Legfrissebb hírek

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:40

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:03

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
2026.04.29. 12:20

Nincs szükség második ülésre, lezárult az MLSZ licenceljárása

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 15:05

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48