Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2026.07.01. 12:40
null
Katona Levente (jobbra) nem bánja, hogy Bódog Tamás vezetőedző megfuttatja őket (Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC)
A Nyíregyháza Spartacus belső védője, Katona Levente beszélt a napi három edzésről, az esküvőjéről, s hogy az első fordulóban korábbi csapattársát, a már újpesti Muhamed Tijanit kell feltartóztatnia.

NEM LAZSÁLNAK  a Nyíregyháza Spartacus labdarúgói, a múlt hét csütörtök óta tartó ausztriai edzőtábor hétfői napján három edzés szerepelt a programban.

 „Kétségtelen, keményen dolgozunk, de ennek van itt az ideje, ez a normális – mondta lapunknak Katona Levente, a Nyíregyháza Spartacus 24 éves belső védője, csapatkapitánya. – Hétfőn korán keltünk, hét órakor már futottunk, majd délelőtt és délután is edzés szerepelt a programban – Bódog Tamás vezetőedzőnél ez egyáltalán nem meglepő… Tavasszal is jó erőben volt a társaság, ezt pedig csak rengeteg munkával lehet megalapozni. A masszőrök nem unatkoznak, van dolguk bőven, fontos, hogy ne sérüljön meg senki a felkészülés alatt. A csapat hozzáállása kitűnő, én is vártam már, hogy elkezdődjön a felkészülés, a szünetben sikerült feltöltődnöm, ráadásul megházasodtam, úgyhogy tartalmasan telt a pihenő. A lagzit Mohácson tartottuk, amolyan falusi esküvő volt, reggel hatig tartott – ahogy futballberkekben mondják, a foglalkozás elérte a célját…”     

Katona Levente hozzátette, Ausztriában is tombol a hőség, ez nehezíti a munkájukat. Felépült sérüléséből Dorian Babunszki, a 29 éves, hétszeres északmacedón válogatott légiós újra a csapattal készül. A Szpari az ausztriai edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzését július 3-án, pénteken játssza a román első ligás kolozsvári Universitatea ellen, majd hazatér, s itthon folytatja a munkát. A bajnokságot az Újpest FC ellen kezdi el a július 25-i hétvégén (pontos program még nincs, hiszen továbbra sem ismert, melyik televíziós társaság közvetíti az élvonalbeli bajnokikat) odahaza, s bizony paprikás hangulatú összecsapás várható. A Szpariban a tavasszal kölcsönben szereplő Mohamed Tijani visszatért klubjába, a prágai Slaviához, de sokáig nem maradt, mert az Újpest FC kivásárolta a szerződéséből. A 25 éves nigériai futballista tizenöt nyíregyházi bajnokiján nyolc gólt szerzett és négy gólpasszt adott, vagyis kulcsszerepet játszott abban, hogy a Szpari biztosan maradt bent az NB I-ben.

„Muhamed Tijani távozása nyilván érzékeny veszteség, elég megnézni a nyíregyházi statisztikáit. Hogy milyen lesz ellene játszani már az első fordulóban? Valószínűleg nehéz… Ismerem, s ha nem is könnyen, de meg lehet találni a játékára az ellenszert. Nagyon erős futballista, nehéz feltartóztatni, ám a csapattársakkal együtt megpróbáljuk. Fontos a jó rajt, szeretnénk minél eredményesebbek lenni, aztán meglátjuk, mit hoz az idény, de remélem, szép évad áll előttünk. Ami engem illet, az előző idényhez hasonlóan szeretnék stabil teljesítményt nyújtani, de tudom, akadtak hibáim, ezeket a minimálisra akarom csökkenteni. Csupán egy gólt szereztem és ugyanennyi gólpasszt adtam, ezen a téren mindenképpen előrelépnék, veszélyesebb akarok lenni az ellenfél kapuja előtt. A csapat védekezésén is javítanunk kell: ötvenhét gólt kaptunk, ez rengeteg, drasztikusan csökkentenünk kell ezt a számot. Ezért készülünk, edzünk, akár napi három alkalommal is.”

 

 

 

Legfrissebb hírek

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
40 perce

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
18 órája

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:42

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:47

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02
Ezek is érdekelhetik