NB I: „Egy büdös szót nem szólhatott volna a DVTK, ha 7-0-ra nyerünk”

2015.05.09. 16:32
A labdarúgó NB I 27. fordulójában gól nélküli döntetlen született a Dunaújváros–Diósgyőr mérkőzésen. A lefújást követően Artner Tamás, a házigazda vezetőedzője a Sport Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, „egy büdös szót nem szólhatott volna a Diósgyőr”, ha együttese hat vagy hét góllal nyer.

„Védekezésben nagyot nyújtottunk, úgyhogy gratulálok a srácoknak, ezt a részét megoldották, támadásban egy picit más felfogásban kellett volna játszani, ha a ziccereket el tudtuk volna lőni, biztosan jobb eredményt tudtunk volna elérni” – nyilatkozta a Sport Tv-nek a mérkőzést követően Vitelki Zoltán, a diósgyőriek trénere.

„Egy a Dunaújvároshoz hasonló helyzetben lévő csapatnál normális, hogy ennyiszer próbálkozik, lehetett érezni, hogy akarnak a játékosok, a döntetlen igazságos eredmény – folytatta a vezetőedző, akit Szalai Vilmos orrtöréséről is kérdeztek. – Ez profi világ. Minden sérülés sajnálatos, de meg kell oldanunk.”

A hazaiak mestere, Artner Tamás szerint a vendégekre nézve igencsak hízelgő az eredmény.

„A mai meccsen csak a gól hiányzott. Nem is számoltam a ziccereket, de ha hat-hét nullára nyerünk, egy büdös szót nem szólhatott volna a Diósgyőr. Óriási helyzetek hagytunk ki, remélem, hogy nem ez fog hiányozni a végelszámolásban, mert rengetegszer megnyertük ezt a meccset” – mondta ezt már Artner a lefújást követően.

„Bődület, hogy a második félidőben mennyi helyzetünk volt, ott voltunk a Diósgyőr kapuja előtt, nagyon sajnálom, hogy nem nyertük meg a meccset. Nehéz összecsapások jönnek, de jó formában van a csapat, ha ezeket a helyzeteket belőjük, akkor meg fogjuk oldani” – tette hozzá a dunaújvárosi edző.Vitelki Zoltán, a diósgyőriek trénere.

„Egy a Dunaújvároshoz hasonló helyzetben lévő csapatnál normális, hogy ennyiszer próbálkozik, lehetett érezni, hogy akarnak a játékosok, a döntetlen igazságos eredmény – folytatta a vezetőedző, akit Szalai Vilmos orrtöréséről is kérdeztek. – Ez profi világ. Minden sérülés sajnálatos, de meg kell oldanunk.”

A hazaiak mestere, Artner Tamás szerint a vendégekre nézve igencsak hízelgő az eredmény.

„A mai meccsen csak a gól hiányzott. Nem is számoltam a ziccereket, de ha hat-hét nullára nyerünk, egy büdös szót nem szólhatott volna a Diósgyőr. Óriási helyzetek hagytunk ki, remélem, hogy nem ez fog hiányozni a végelszámolásban, mert rengetegszer megnyertük ezt a meccset” – mondta ezt már Artner a lefújást követően.

„Bődület, hogy a második félidőben mennyi helyzetünk volt, ott voltunk a Diósgyőr kapuja előtt, nagyon sajnálom, hogy nem nyertük meg a meccset. Nehéz összecsapások jönnek, de jó formában van a csapat, ha ezeket a helyzeteket belőjük, akkor meg fogjuk oldani” – tette hozzá a dunaújvárosi edző.

Legfrissebb hírek

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
19 órája

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Az UVSE a BVSC-t, az FTC a Dunaújvárost győzte le a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.07. 21:32

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

A BVSC női vízilabdacsapata egyetlen góllal nyert Dunaújvárosban

Vízilabda
2026.02.18. 23:46

Női kézilabda NB I: újabb támogatás a DKKA-nak

Kézilabda
2026.02.09. 22:11

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13
Ezek is érdekelhetik