FTC-Újpest: kitiltottak 3 embert - horogkereszt, karlendítés

MTI MTIMTI MTI
2015.04.22. 18:38
Önkényuralmi jelkép használata miatt a bíróság szerdán három embert több évre eltiltott a Magyar Labdarúgó-szövetség és tagszervezetei által rendezett sportesemények látogatásától.

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint 2013. szeptember 22-én a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett Ferencváros–Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzést követő percekben az egyik vádlott elővett egy horogkeresztes zászlót, és odaadta két társának, hogy mutassák fel a csaknem ezer szurkoló és a rendőrök jelentétében. A másod- és harmadrendű vádlott a zászlót magasba emelte, másodpercekig lengette, miközben náci karlendítést végzett.

A vádlottak cselekménye a köznyugalom megzavarására alkalmas volt, és a róluk készült fényképek szurkolói honlapokon is megjelentek – emelte ki a bíróság.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt N. L. elsőrendű vádlottat mint felbujtót két évre, P. Z. másodrendű vádlottat társtettesként három évre, H. Á. harmadrendű vádlottat szintén társtettesként négy évre eltiltotta az MLSZ és tagszervezetei által rendezett sportesemények látogatásától.

Az ítélet mindhárom vádlott vonatkozásában jogerős – olvasható a bírósági közleményben.
2013. szeptember 22-én a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett Ferencváros–Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzést követő percekben az egyik vádlott elővett egy horogkeresztes zászlót, és odaadta két társának, hogy mutassák fel a csaknem ezer szurkoló és a rendőrök jelentétében. A másod- és harmadrendű vádlott a zászlót magasba emelte, másodpercekig lengette, miközben náci karlendítést végzett.

A vádlottak cselekménye a köznyugalom megzavarására alkalmas volt, és a róluk készült fényképek szurkolói honlapokon is megjelentek – emelte ki a bíróság.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt N. L. elsőrendű vádlottat mint felbujtót két évre, P. Z. másodrendű vádlottat társtettesként három évre, H. Á. harmadrendű vádlottat szintén társtettesként négy évre eltiltotta az MLSZ és tagszervezetei által rendezett sportesemények látogatásától.

Az ítélet mindhárom vádlott vonatkozásában jogerős – olvasható a bírósági közleményben.

Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
18 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
2026.11.06. 09:59

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
2026.11.05. 20:39

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Király Patrik gyönyörű gólt szerzett, de simán továbbjutott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 14:21

Letámadás és gólzápor ígéretes fiatallal: így törte meg rossz hazai sorozatát a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 12:36