FTC: Jót tett volna a csapatnak egy hétközi meccs - Gera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.17. 10:02
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a bajnokság mellett a Ligakupában és az MK-ban is versenyben van még, így játékosainak furcsa lehetett, hogy a hét közben nem kellett pályára lépniük. Gera Zoltán szerint azonban jót tett volna a csapatnak, ha lett volna egy meccsük az Újpest elleni derbi után és a Haladás elleni bajnoki előtt.

„Kivételesen nem volt semmilyen kupameccs a héten, pedig lehet, hogy jót tett volna a csapatnak, hamarabb kiment volna a fejekből az Újpest elleni siker – mondta Gera Zoltán a fradi.hu-nak. – Ennek ellenére szerencsére látható a keret tagjain, hogy túl tudtunk lépni azon a meccsen – ez rendkívül fontos ahhoz, hogy szombaton ismét jó teljesítményt tudjunk nyújtani.”Gera Zoltán a fradi.hu-nak. – Ennek ellenére szerencsére látható a keret tagjain, hogy túl tudtunk lépni azon a meccsen – ez rendkívül fontos ahhoz, hogy szombaton ismét jó teljesítményt tudjunk nyújtani.”

„Szombathelyen mindig nagyon nehéz játszani, ráadásul most különösen motiváltak lesznek a hazaiak, hiszen az előző fordulóban kaptak egy hetest. Biztos vagyok benne, nagyon sokat dolgoztak a héten, hogy ellenünk stabil legyen a védelmük. Persze motiváció terén nálunk sincs probléma. Nagyon keményen megdolgoztunk azért, hogy megelőzzük az MTK-t, úgyhogy meg is szeretnénk tartani a második helyet.”

A teljes interjú ide kattintva érhető el!

LABDARÚGÓ NB I, 24. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 17., péntek
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Kecskeméti TE (Duna) Farkas Ádám
Április 18., szombat
14.00
MTK Budapest–Győri ETO FC (Duna) Solymosi Péter
16.00
Szombathelyi Haladás–Ferencváros (Sport1)
Szabó Zsolt
18.30
Pécsi MFC–Budapest Honvéd
Bognár Tamás
18.30
Dunaújváros PASE–Puskás Akadémia FC
Fábián Mihály
18.30
Debreceni VSC–Paksi FC (Sport1)
Pintér Csaba
Április 19., vasárnap
14.00
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Duna World)
Iványi Zoltán
18.30
Újpest FC–Lombard Pápa (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik