KTE: „Lehet időszak, amikor a maximum sem lesz elég”

Vágólapra másolva!
2015.03.26. 11:41
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét vezetőedzője, Bekő Balázs úgy véli, játékosai majdnem a képességeik maximumán teljesítettek az első négy tavaszi fordulóban, amit hibátlan mutatóval, négy győzelemmel zárt a gárda. A szakember ugyanakkor hozzátette, lehetnek olyan időszakok, amikor a kimagasló teljesítmény sem lesz elég a pontszerzéshez.



„Mindent egybevetve én nem is annyira a pontokról és a győzelmekről beszélnék, hanem a felfogásról, arról a teljesítményről, amit nyújtottak a srácok. Közel a maximumhoz teljesítettünk. Hogy ez négy győzelemre volt elég, külön öröm. Lehet olyan időszak, amikor majd ez sem lesz elég a győzelemhez, most azonban még élvezni kell a sikert” – mondta Bekő a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában.

A lila-fehérek pénteken 15 órától a szerb első osztály 13. helyén álló FK Donji Szremmel csapnak össze felkészülési mérkőzésen, a szakember erről a találkozóról is szót ejtett.

„Azokat, akik végigjátszották az előző meccseket, idősebbek, vagy nyúzottabbak, nem szeretném ezúttal pályára küldeni. A fiatalokat szeretném látni, már aki ugye itt van, hiszen többen is a korosztályos válogatottban szerepelnek. Emellett természetesen azoknak kívánok lehetőséget adni, akik eddig kevesebb szerephez jutottak, hiszen tavasszal csak a bajnokságban vagyunk érdekeltek, így az őszhöz képest kevesebb meccsünk van” – tette hozzá a Kecskemét vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Tímár Krisztián a KTE vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:40

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56

NB II: a Puskás Akadémiától igazolt hátvédet a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 09:44

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03
Ezek is érdekelhetik