PMFC: a belgrádi Partizantól erősíthet Robert Jarni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.10. 17:51
Győri János, a PMFC ügyvezetője, a Nemzeti Sport Online kérdésére megerősítette a szerb sajtóhíreket, hogy a Partizan Beograd futballistája, Branko Pauljevics Pécsen folytathatja a pályafutását, feltéve, ha egyezségre jut vele a baranyai klub.

„Pauljevics szerződtetéséről tárgyalásokat folytatunk, de egyezség még nem született – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a PMFC ügyvezetője, Győri János. – A szerb futballista a Partizan jobbhátvédje, de mi elsősorban a középpályán, szélsőként számítanánk rá."

„Menedzserek több játékost ajánlottak a figyelmünkbe, közülük választotta ki Robert Jarni vezetőedző Pauljevicset, akinek legnagyobb erénye a gyorsasága. Ősszel kölcsönben a Radnicski Nisben játszott 11 meccsen, majd visszatért Belgrádba, de a Partizannál többen is szerepelnek a posztján, ezért került szóba a távozása. Az biztos, hogy Pécsre ingyen kerülne, de ennek mikéntjéről még folynak az egyeztetések" – tette hozzá a sportvezető.

Győri azt is elmondta, hogy a csapat ma tér haza Törökországból, a program ezután két szabadnappal, majd péntektől újabb tréningekkel folytatódik. A szakmai stáb és a vezetőség a hétvégén elemzi az edzőtábor tapasztalatait, és ekkor dönthetnek a próbajátékon szereplő bosnyák-horvát Branko Ojdanicról is. A PMFC csatársorba szeretne még erősíteni, ezért a közeljövőben még várható új játékos vagy játékosok felbukkanása a baranyaiaknál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Dimitar Makriev (bolgár, szabadon igazolható volt – legutóbb South China, Hongkong), Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható volt), Ivor Weitzer (horvát, NK Zadar – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Branko Ojdanic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb, Partizan – Szerbia)

Távozók: Lantos Levente (Kozármisleny), Wittrédi Dávid (DVSC, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Balogh Béla, Beke Péter (kölcsönbe), Gránicz Patrik (kölcsönbe), Mohl Dávid (érdeklődnek iránta: Haladás), Pölöskey Péter

 

 

 

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
21 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik