NB I: Nem zavart meg a kihagyott tizenegyes - Tisza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 19:32
A Puskás Akadémia FC vendégeként 1–0-ra nyert a Debreceni VSC a labdarúgó NB I 18. fordulójában. Tisza Tibor tizenegyest rontott, de okos befejezése később három pontot ért a Lokinak. Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője elégedett csapatával, Benczés Miklós, a PAFC mestere viszont az elszalasztott lehetőségek miatt bánkódik.

A mérkőzés egyetlen gólját szerző Tisza Tibor az agyrázkódást szenvedő Lázár Pálnak ajánlotta a sikert.
az agyrázkódást szenvedő Lázár Pálnak ajánlotta a sikert.

„Egy kihagyott tizenegyesen nem könnyű túltenni magunkat, de nem nagyon foglalkoztam vele. Próbáltam arra koncentrálni, hogy lesz még lehetőségem, azt pedig be kell rúgnom. Sokat jelentett, hogy az edzőm és a játékostársak is támogattak. Megint megmutattuk, hogy erős csapat vagyunk. Lázár Palinak ezúton szeretnék jobbulást kívánni, ezt a győzelmet neki ajánljuk” – mondta Tisza.

Kondás Elemér szerint szoros küzdelemben győzte le ellenfelét a Debrecen.

„Felcsúton mindig nehéz mérkőzést játszunk. Megvoltak a lehetőségeink, csak pontosabban kellett volna kihasználnunk őket – értékelt Kondás. – A mérkőzés összképe és a helyzetek alapján megérdemeltük a győzelmet, ha csak egy góllal is. Sokat tettek a srácok a három pont megszerzéséért.”

Benczés Miklós úgy véli, a kihagyott helyzetek pecsételték meg csapata sorsát.

„Több volt ebben a találkozóban. A második félidőben nagy helyzete, gólszerzési lehetősége a Debrecennek volt, amit gólra is váltott. Nekünk is megvolt az esélyünk Lencse László révén, de sajnos nem született gól. Volt egy-két veszélyes beadásunk is, ezek után alakulhatott volna másként, de azt kell mondanom, megérdemelten nyert a Debrecen” – tette hozzá a PAFC vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
1 órája

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
16 órája

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
22 órája

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46
Ezek is érdekelhetik