Haladás: Illés szerint nincs idő a fiatalok beépítésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.05. 11:06
Bár több saját nevelésű játékos is távozott a téli átigazolási időszakban a Haladástól, Illés Béla szerint nem változott a koncepció, továbbra is támaszkodnak a helyi futballistákra. Ugyanakkor a bennmaradásért folytatott harc miatt azonnal bevethető játékosokra volt szükség, mert nincs idő a kísérletezésre.

„Nem változott a koncepciónk – szögezte le Illés Béla, a Haladás sportigazgatója, kisebbségi tulajdonosa, az Illés Akadémia névadója, a vaol.hu egyik alapítója. – Mert lehet, hogy több, az akadémián nevelkedett futballista is távozott a télen, de nézzük csak meg, hányan kerettagok most is! Jagodics Márk és Radó András 1993-as, Angyal Zsolt 1994-es, Németh Márió 1995-ös, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér, Török Milán 1996-os, Czingráber Máté 1997-es, Kretz Bálint 1998-as születésű. Ez tíz fiatalt jelent – szerintem nem rossz arány, sőt! Ráadásul a távozók közül Medgyes Zoltán és Zsirai Martin csak kölcsönben szerepel máshol a tavasszal. Nem beszélve arról, hogy Czingráber és Kretz személyében két, tizenhét és tizenhat éves fiatal is a felnőttekkel készül – erre korábban nem nagyon volt példa. És nem utolsósorban könnyen megeshet, hogy Jagodics, Németh és Radó is kezdő lesz a tavasszal, ez három Illés Akadémia-nevelést jelent.”Illés Béla, a Haladás sportigazgatója, kisebbségi tulajdonosa, az Illés Akadémia névadója, a vaol.hu egyik alapítója. – Mert lehet, hogy több, az akadémián nevelkedett futballista is távozott a télen, de nézzük csak meg, hányan kerettagok most is! Jagodics Márk és Radó András 1993-as, Angyal Zsolt 1994-es, Németh Márió 1995-ös, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér, Török Milán 1996-os, Czingráber Máté 1997-es, Kretz Bálint 1998-as születésű. Ez tíz fiatalt jelent – szerintem nem rossz arány, sőt! Ráadásul a távozók közül Medgyes Zoltán és Zsirai Martin csak kölcsönben szerepel máshol a tavasszal. Nem beszélve arról, hogy Czingráber és Kretz személyében két, tizenhét és tizenhat éves fiatal is a felnőttekkel készül – erre korábban nem nagyon volt példa. És nem utolsósorban könnyen megeshet, hogy Jagodics, Németh és Radó is kezdő lesz a tavasszal, ez három Illés Akadémia-nevelést jelent.”

„Tehát nem változott a koncepciónk, változatlanul a helyi futballistákra támaszkodunk, ugyanakkor mivel nehéz tavasz elé nézünk, nincs idő a fiatalok csapatba építésére, kísérletezgetésre. Igyekeztünk azonnal bevethető futballistákat szerződtetni, hiszen muszáj benn maradnunk. Mindegy, hogy magyar vagy külföldi, jelenlegi helyzetünkben az a lényeg, hogy erősítést jelentsen. Látható, a télen érkezők közül Alcibiade, Mancini és Branescu játékára egyelőre a tavasszal számítunk. Egy bal oldali védőt és egy középpályást szeretnénk még igazolni, megvannak a jelöltjeink, ám a nevek nem publikusak. Ami az úgynevezett olasz vonalat illeti, most nem jelenthetem ki biztosan, hogy az ősztől is ezt preferáljuk, ugyanis most csak a tavaszi szezonban, a bennmaradásban gondolkodunk. Ennél távolabb még nem nézünk.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Dudás Ádám (Győri ETO), Jánvári Gábor (Nyíregyháza), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható volt), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Emanuel Martínez (olasz-argentin, próbajáték), Mohl Dávid (PMFC), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia), Pavel Vieira (bissau-guineai-portugál, próbajáték)
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Gyurján Bence (Gyirmót FC Győr), Mursits Roland (Békéscsaba), Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd), Zsirai Martin (Ajka)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Farkas Márk (szabadon igazolható), Kamil Kopúnek (szlovák, szabadon igazolható), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Nagy Olivér (szabadon igazolható), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté, Városi Viktor (érdeklődnek iránta: ZTE), Zamostny Balázs (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Sopron)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00