Nyíregyháza: klubigazgatót keresnek, a régiek az MLSZ-ben folytatják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.02. 13:19
A hírek szerint továbbra is klubigazgatót keres a Nyíregyháza Spartacus NB I-ben újonc labdarúgócsapata.

A tulajdonosi kör szerette volna visszacsalogatni a klubhoz a korábbi klubigazgatót, Barczi Róbertet és akkori segítőjét, Krizán Sándort, akik a nyáron távoztak a Spartacus vezetői székéből.

Bár a két szakember irányításával a szabolcsi klub bajnoki címet szerzett az NB II-ben, a folytatást illetően az elképzeléseik nem egyeztek meg Révész Bálint tulajdonoséval, és inkább önként távoztak. Ezúttal pedig nem volt már aktualitása a megbeszélésnek. A más irány ugyanis ma már nem titok: január elsejétől Barczi Róbert a Magyar Labdarúgó-szövetségben – féléves „betanulási” idő után – a nyugdíjba készülő Csiki Károly versenyigazgató utódja lesz.

Ez viszont azt jelenti, hogy az új esztendő első napjától távozik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó-igazgatóság éléről. A helyét egykori kollégája, az 1984-ben ifi Eb-t nyerő válogatott játékosa, Krizán Sándor veszi át.

Tehát egyik szakember sem tér vissza a Szparihoz, így a nyíregyházi tulajdonosok tovább dolgozhatnak a keret és a szakmai stáb megerősítésén.
Legfrissebb hírek

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:44

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 10:13

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:05

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:55

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.07. 15:55

Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 16:27
Ezek is érdekelhetik