Nyíregyháza: a védő újra be akar kerülni a válogatottba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.13. 16:17
A Nyíregyháza labdarúgócsapatával edző Bosnjak Predrag újra magára akarja ölteni a magyar válogatott mezét.

Bosnjak Predrag a Ferencváros labdarúgója, de korábbi klubja, a Nyíregyháza szeretné megszerezni a tavaszi szezonra, és a felkészülést a Spartacusszal kezdte meg.

„A 2009–2010-es szezonban játszottam már Nyíregyházán, itt kezdtem magyarországi pályafutásomat. Nagyon jó érzés volt ismét belépni az öltözőbe, és amikor megkerestek a vezetők, azonnal igent mondtam a közös munkára. A Ferencvárosban az Európa-liga-mérkőzéseken játszottam, egy nagy csapat játékosa lehettem, bekerültem a válogatott keretbe, azaz amire egy játékos vágyik, az teljesült tavaly. Belekóstoltam, milyen a nemzeti csapatban pályára lépni, és a célom az, hogy magamra ölthessem újra a magyar mezt. Ha mindenben megegyeznek a felek, szeretnék segíteni a Nyíregyházának a következő fél évben, hogy bent maradjon az első osztályban, és biztos vagyok abban, hogy sikeresek leszünk” – nyilatkozta Bosnjak a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.

A klub honlapjának beszámolója szerint a kerettel készül az ősszel kölcsönjátékosként a Balmazújvárosban szereplő Reznek Donát is, a műtét után lábadozó Szécsi Márk és Rezes László pedig külön edz a többiektől.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Perger Géza Bence (Balmazújváros), Reznek Donát (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bori Gábor (DVTK), Bosnjak Predrag (FTC, próbajáték), Czvitkovics Péter (PAFC, szabadon igazolható), Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna, próbajáték), Givi Joszeliani (grúz, Szpartaki – Grúzia, próbajáték), Kovács Gábor (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO)

Távozók: Huszák Tamás, Molnár Marcell, Patály János, Póti Krisztián, Spitzmüller István (érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak:

Legfrissebb hírek

Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban

Európa-liga
2026.01.29. 22:57

Három gólt szerzett, és 2005 után újra nyert a Ferencváros otthonában az ETO

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 20:07

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Yusuf tizenegyesére bombagóllal válaszoltak a görögök, továbbra is veretlen a Fradi az El-ben

Európa-liga
2026.01.22. 22:53

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 17:06

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:43

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44
Ezek is érdekelhetik