Hali: a középpályás nem kellett az osztrákoknak, visszatért

2015.01.16. 16:30
Gyurján Bence, az NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás labdarúgója néhány napja a tízcsapatos osztrák másodosztály ötödik helyén álló SKN St. Pöltennél szerepelt próbajátékon, ám most már ismét a Haladással edz.

Amint arról korábban már beszámoltunk, Gyurján Bence az SKN St. Pöltenhez utazott próbajátékra, és habár a csapat vezetői elégedettek voltak vele, elmondásuk szerint más típusú futballistát keresnek, ezért nem marasztalták a 22 éves középpályást – számolt be a haladas.hu.

Tóth Miklós, a szombathelyiek ügyvezető igazgatója reagált a Nemzeti Sport Online értesülésére is, hogy az NB II-ben szereplő Mezőkövesd kivásárolná szerződéséből Kulcsár Kornélt. Tóth elmondta, a Mezőkövesd valóban tett vételi ajánlatot a futballistára, ám egyelőre nem egyeztek meg a felek.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Dudás Ádám (Győri ETO), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:Gyűrű László (lejár a szerződése), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Dvorschák Gábor (Haladás), Lukács Raymond (FC Bihor), ifj. Nyilas Elek (Soroksár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (SV Lafnitz – Ausztria), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Kulcsár Kornél (Haladás – kölcsön után végleg?), Zamostny Balázs (Haladás)
Távozók: George Menougong (kameruni-magyar, ?), Szántai Levente (Szeged 2011)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik