Haladás: Martínez megérkezett; Gyurján osztrák próbajátékon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.13. 12:59
Dudás Ádám után Leandro Martínez is csatlakozott a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladáshoz, és kedden már a szombathelyiekkel edzett.

Martínez repülőgépe hétfő este landolt a Liszt Ferenc repülőtéren, és éjjel három óra is elmúlt, mire ágyba került. Ennek ellenére a középpályásként és támadóként is bevethető játékos kedd reggel már a a többiekkel együtt a Rohonci úton végezte az erősítő edzéseket, majd az Illés Akadémia műfüves pályáján tréningezett – írja a haladas.hu.

Martínezzel és a Győrrel szóban már megállapodtak a Haladás vezetői, ám – Dudás Ádámhoz hasonlóan – egyelőre még az olasz-argentin fiú sem írta alá szerződését.

Gyurján Bence viszont nem tréningezett ma. A középpályás a tízcsapatos osztrák másodosztály ötödik helyén álló SKN St. Pöltennél szerepel próbajátékon.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Dudás Ádám (Győri ETO), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Távozók: Szakály Attila (ZTE), Dvorschák Gábor (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Gyurján Bence (érdeklődnek iránta: SKN St. Pölten – Ausztria), Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)
Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik