DVSC: felépültek a sérültek; újabb meccseket kötöttek le

2015.01.20. 11:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva törökországi edzőtáborozása során a grúz Torpedo Kutaiszivel, a moldovai Sheriff Tiraspollal és a szlovákiai Spartak Trnavával is felkészülési mérkőzést játszik – számolt be róla a hajdúságiak hivatalos honlapja.

A jövő hónap első felében Belekben készülő debreceniek előbb a Torpedóval, majd a Sheriff-fel és Szlovákia egyik legeredményesebb egyesületével, a Spartak Trnavával találkoznak. A vezetőség február 7-ére, 11-ére és 14-ére is két előkészületi meccset tervez, a grúzokkal az első időpontban, míg a moldovai és a szlovákiai együttessel egy héttel később csapnak össze, a további három ellenfél kiléte egyelőre nem ismert.

Jó hír a DVSC szurkolóinak, hogy több, korábban sérült vagy beteg futballista is felépült. A szerb kapus, Nenad Novakovics comb-, míg Zsidai László Achilles-ín-sérülését hagyta maga mögött, és állt ismét munkába. Lázár Pál és Varga József már hétfőn csatlakozott a társakhoz, a magyar válogatott középpályás betegség miatt kényszerült néhány nap pihenőre.

Bódi Ádámnak ugyanakkor begyulladt a torka, ezért kedden nem edzhet a csapattal – tudatta a dvsc.hu.

A DEBRECENI VSC-TEVA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 5–15.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 24., szombat: DVSC–Békéscsaba 13.00

Január 31., szombat: DVSC–Mezőkövesd 13.00

Január 31., szombat: DVSC–Nyíregyháza 15.00

Február 7., szombat: DVSC–Torpedo Kutaiszi (grúz)
Február 14., szombat: DVSC–Sheriff Tiraspol (moldovai)
Február 14., szombat: DVSC–Spartak Trnava (szlovákiai)
Február 21., szombat: DVSC–Ferencváros

 

Legfrissebb hírek

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33

Robotfűnyírón érkező labda, fellökött labdaszedő – a Csepel–DVSC MK-meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 18:37

Videó: Kocsis véletlenül fellökte ünneplés közben a labdaszedőt, majd nekiadta a mezét

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 16:29

Ez az első osztályú csapatok rémálma – drámai hajrá után nyert a Debrecen Csepelen

Magyar foci
2026.10.28. 15:52