DPASE: a Videoton középpályása fél évre kölcsönbe érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.06. 18:53
Papp Máté, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton – ősszel a Puskás Akadémiánál kölcsönben szereplő – középpályása a tavasszal a Dunaújváros PASE játékosa lesz.

Vaskó Tamás után újabb futballista szerződtetését jelentette be a Dunaújváros PASE kedden. Papp Máté 2013 őszén már volt a DPASE játékosa, most ismét fél évre érkezik kölcsönbe. Vaskó Tamás után újabb futballista szerződtetését jelentette be a Dunaújváros PASE kedden. Papp Máté 2013 őszén már volt a DPASE játékosa, most ismét fél évre érkezik kölcsönbe.

„Nagyon jól esik az, ahogy a csapat vezetői fogadtak, hiszen érzem azt, hogy bíznak bennem – mondta Papp Máté a dpase.hu-nak. – A legfontosabbnak azt tartom, hogy ezt a bizalmat játékommal megháláljam. Mindent elkövetek majd azért, hogy a vezetőedző számítson a játékomra, és a Dunaújváros a következő szezont is a legjobbak között folytassa.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL

Érkezők: Vaskó Tamás (szabadon igazolható, legutóbb Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Papp Máté (Videoton)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Álvaro Brachi (spanyol – Videoton)
Távozók: Rowen Muscat (máltai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsótér Donát
(Videoton)
Távozhatnak:
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Zsótér Donát (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Borne Barisic (horvát, NK Osijek)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:Kleinheisler László (PAFC), Nagy Zsolt (PAFC), Papp Máté (Dunaújváros), Zsótér Donát (PAFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol – Dunaújváros PASE), Nikolics Nemanja (érdeklődnek iránta: AEK Athén – Görögország, Beitar Jeruzsálem – Izrael, Maccabi Haifa – Izrael), Dinko Trebotic (érdeklődnek iránta: Celta Vigo – Spanyolország; Genoa – Olaszország; Lech Poznan – Lengyelország),

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik