Újpest: Vignjevics nem tartalékol a Fradi elleni meccsen

2014.12.01. 15:40
A hétvégén diósgyőri túra vár az Újpest labdarúgócsapatára, a lilákat irányító Nebojsa Vignjevics azonban nem tartalékolhat a bajnokira, hiszen kedden a Ferencvárossal játszanak Ligakupa-mérkőzést.

„A hétvégi mérkőzés után már elmondtam, hogy ismét nehéz helyzetben vagyunk, hiszen tíz nap alatt négy nagyon fontos mérkőzést játszik a csapat. Az előző akadályt sikeresen vettük, otthon tartottuk a három pontot a Haladás ellen. A jövő hétvégén Diósgyőrben kell helytállnunk. Azonban a bajnokság mellett vár ránk még két Ligakupa-mérkőzés, a Ferencváros ellen kell kiharcolnunk a továbbjutást. Ha más csapatot kapunk, talán könnyebb dolgunk van, itt azonban a maximumot kell nyújtani, és a legerősebb csapatot kell a pályára küldeni. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, szükség lesz a játékosok motiváltságára és a támadó szellemű játékra” – mondta az ujpestfc.hu-nak Nebojsa Vignjevics, aki hozzátette, hogy nyerni mennek a Fradi stadionjába.

A Ferencváros–Újpest mérkőzést kedden 18 órától játsszák a Ligakupa nyolcaddöntőjében, a visszavágót jövő hét szerdán rendezik 17.30-tól az Újpest otthonában.

A Ferencváros–Újpest mérkőzést kedden 18 órától játsszák a Ligakupa nyolcaddöntőjében, a visszavágót jövő hét szerdán rendezik 17.30-tól az Újpest otthonában.

 

Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 17:54

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

A ZTE hét éve nem látott sorozatot produkálna a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 11:02

Igazoltatások, feljelentések, helyszíni birságok – így büntetett a rendőrség az Újpest–FTC után

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 15:54

Az öt gólt szerző FTC kiütötte az Újpestet – az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 18:00
Ezek is érdekelhetik