Újpest: a liláknál is kiköthet a korábbi Celtic-csatár

2014.12.18. 19:22
A skót Tony Watt és a holland Ronnie Stam is távozik a Standard Liege-től, és belgiumi információk szerint a két labdarúgó akár az Újpestben is kiköthet.

A korábban a Celticet is erősítő támadó, a 20 éves skót utánpótlás-válogatott Tony Watt 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára (tízszer csereként), és két gólt szerzett ebben a szezonban.Tony Watt 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára (tízszer csereként), és két gólt szerzett ebben a szezonban.

Ronnie Stam, a 30 esztendős holland védő sérülései miatt csupán két meccsen játszott a 2014–15-ös bajnokságban.

A belga internetes médiában keringő információk szerint a két játékos az Újpest mellett a Duchatelet-futballcsalád többi klubjában is felbukkanhat, de az sem kizárt, hogy máshol folytatják pályafutásukat – egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy nem a Standardban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Debreceni András (DVTK), Ronnie Stam (holland, Standard Liege – Belgium), Tony Watt (skót, Standard Liege – Belgium)
Távozók: Rodrigo Rojo (uruguayi, szabadon igazolható), Berat Ahmeti (albán, szabadon igazolható), Aristote Mboma (finn, szabadon igazolható), Jérémy Serwy (belga, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Dani Ponce (spanyol, AD Alcorcón – Spanyolország), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium)
Távozhatnak: Jonathan Heris (belga, Charlton Athletic – Anglia)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28