ETO: két kolozsvári játékos lépéseket tett az NB I felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.28. 20:13
A román Stiri de Sport exkluzív információira hivatkozva arról ír, hogy a CFR két játékosa, Ciprian Deac és Mateo Susic konkrét lépéseket tett a kolozsvári csapat elhagyása érdekében.

A hír szerint a két játékos a román szövetséghez fordult, nyilvánítsák semmisnek kolozsvári szerződésüket, hogy így szabadügynökké válhassanak. Amennyiben a labdarúgók állítása igaznak bizonyul, és a CFR valóban több mint három havi fizetéssel tartozik nekik, jogalapjuk van a kérésre, és a szövetségnek jóvá is kell hagyni azt.

A stiridesport.ro cikke szerint a két játékosban nemcsak az közös, hogy elhagynák Kolozsvárt, de az is, hogy mindkettőjüket szerződtetni szeretni Miriuta Vasile, a Győri ETO új, épp a CFR-től érkező edzője. Korábban román sajtóhírek alapján beszámoltunk róla, hogy Deac már járt Győrben feltérképezni a körülményeket a zöld-fehér klubnál, míg Susicról tudott, hogy „Miriuta embere”, az Energie Cottbustól korábban ő vitte a bosnyák U-válogatott jobb lábas játékost – aki védőként és középpályásként is bevethető – a kolozsváriakhoz.

„Nem kapunk fizetést, de a játékosok hozzáállását jól mutatja a tabellán elfoglalt második hely. Szívből szeretnék a CFR-nél maradni, de bármi megtörténhet, és normális, hogy más megoldásban is gondolkodunk. Hosszú távon nem maradhatunk fizetetlenül” – nyilatkozta néhány napja a román nemzeti mezt korábban 11-szer magára öltő Deac.

A Vasutasokat már három játékos elhagyta a télen: Aitor Monroy, Christian és Giorgi Chanturia egyaránt távozott, a fanatik.ro értesülései szerint pedig a 32 éves kétszeres válogatott védő, Ionut Rada is felvette a kapcsolatot Miriutával, ám iránta más külföldi klubok szintén érdeklődnek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László
Kiszemeltek: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát), Dudás Ádám, Milos Kocics (szerb), Leandro Martínez (olasz-argentin, érdeklődnek iránta: Bp. Honvéd), Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Varga Roland (érdeklődnek iránta: Ferencváros), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Puskás AFC, Vasas)
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
13 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00