PMFC: Tettünk egy lépést kifelé a gödörből - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.03. 12:57
Véber György szerint csapata, a PMFC a Szigetszentmiklós elleni 1–0-s Ligakupa-győzelemmel „tett egy lépést kifelé a gödörből”, de a kihagyott helyzetek sokasága továbbra is nyugtalanítja a szakembert.

„Kissé formabontó leszek, ugyanis azt kell mondanom, hogy »happy« vagyok, mert a második tétmérkőzésen tudtam győzelemre vezetni a csapatomat – idézte a pmfc.hu a hat bajnokin nyeretlen, a Magyar Kupában a Szászvári SE-t 3–0-ra legyőző klub vezetőedzőjét. – Félretéve a tréfát, annak ellenére, hogy győzni tudtunk, semmi sem változott a bajnokikhoz képest. Helyzetek garmadáját hagytuk ki, és ha nem tudnám, hogy ez nem direkt van, még azt is gondolhatnám, szándékosan történik. Végül sikerült egy jól helyezett lövéssel megnyernünk a találkozót, így legalább megszereztünk a három pontot. A pályára lépő játékosok névsorából is látszott, hogy komolyan vettük a mérkőzést. Remélem, tettünk egy lépést kifelé a gödörből. Nagyon sok munka vár még ránk, hogy elérjük azt a szintet, amire úgy érzem, a csapat eljuthat.”

Legfrissebb hírek

NB III: korábbi élvonalbeli támadót igazolt a Pécs – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.09. 15:06

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik