NB I: hétből hét diadal, 2011-ben volt legutóbb ilyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.14. 19:05
null
A Videoton eddig megállíthatatlan, hétből hetet nyert a bajnokságban (Fotó: Mirkó István)
A Videoton az Újpest elleni győzelmének köszönhetően hétből hét sikerrel rajtolt az NB I-ben: legutóbb a 2011–2012-es idényben fordult elő hasonló a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A Vidinél természetesen klubrekord a szezonkezdő hét győzelem.

2011 őszén két gárda, a Debreceni VSC és a Győri ETO is megnyerte az első hét bajnokiját, majd a 8. körben ikszeltek, de nem egymással. A szezon végén a Loki lett a bajnok, míg az ETO a 3. helyre futott be, kettőjük közé pedig a Videoton ékelődött.

1997 őszéig kell az időben visszafelé lépkedni, hogy újabb remek szezonrajtot találjunk: az 1997–1998-as bajnokságot a Reszeli Soós István irányította Győri ETO hét győzelemmel kezdte, majd a BVSC elleni 0–0 vetett véget a szériának. Az ETO végül dobogón sem végzett, negyedik lett.

Egy idénnyel korábban az MTK egyszerűen lehengerelte az élvonalat, 15-ből 15 győzelemmel startolt – itt is a BVSC tette ki a stoptáblát, a zuglói vasutasok Erős Károly góljával nyertek a Hungária körúton. A Garami József irányította kék-fehérek így is fölényesen, kilenc pont előnnyel lettek végül bajnokok, és mindössze ezt az egyetlen vereséget szenvedték el a szezonban.

És idézzük fel az éppen húsz évvel ezelőtti esetet is, amikor – 1994 őszén – az Újpest nyolc győzelemmel nyitotta a szezont, és a 9. fordulóban botlott először (2–2 otthon a Békéscsabával). A lila-fehérek – akiket akkor szintén Garami József irányított – a bajnokság végén csak a második helyen zártak, tavasszal a Ferencváros megelőzte őket.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 7 7 21–2 +19 21
2. Ferencvárosi TC 7 5 2 12–6 +6 15
3. MTK Budapest 7 5 2 10–9 +1 15
4. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
5. Diósgyőri VTK 6 4 2 11–5 +6 14
6. Budapest Honvéd 7 3 1 3 7–6 +1 10
7. Újpest FC 7 2 4 1 4–4 0 10
8. DVSC-Teva 7 2 2 3 5–6 –1 8
9. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 2 3 6–9 –3 8
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 5–10 –5 8
11. Győri ETO FC 6 2 1 3 9–10 –1 7
12. Pécsi MFC 7 1 3 3 8–12 –4 6
13. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
14. Szombathelyi Haladás 7 1 1 5 3–11 –8 4
15. Dunaújváros PASE 7 3 4 4–13 –9 3
16. Puskás Akadémia FC 7 2 5 5–13 –8 2
LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC 0–2Erdős József
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 2–0Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1-nél az 58. percben félbeszakadtSolymosi Péter
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE 0–0 Bognár Tamás
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC 2–0
Iványi Zoltán
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–1Szabó Zsolt
Az MVM-Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, új időpontja még nincs.
Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:34

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 19:45

Székesfehérváron folytatja a Vasas korábbi támadója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.16. 13:15

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55
Ezek is érdekelhetik