A PMFC törvényi fogódzót talált, a Hali Rocchit rakosgatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 12:50
null
A pécsieknek nem csak a pályán kell küzdeniük, de Debrecenben a pályán sem lesz könnyű dolguk Danijel Romicéknak <br />(Fotó: Szabó Miklós, archív)
A PMFC törvényi fogódzót talált, a Hali Rocchit rakosgatja A labdarúgó NB I-ben ma csak négy meccset rendeznek, miután az ugyancsak mára kiírt Paks–DVTK találkozót a tolnai pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották. A Debrecenbe látogató, az NB I-ben ebben a szezonban még nyeretlen Pécsnél nem csak szakmai kérdések kerültek napirendre a héten, míg a Haladásnál a legnagyobb kérdést az jelenti, ki játszhat Kispesten a napokban szerződtetett új futballisták közül.

 

PÖLÖSKEYÉK A DVSC ELLEN KÉSZÜLNEK, A VEZETŐKNEK A NAV-NÁL KELL MEGFELELNIÜK

A DVSC hetes győzelmi szériában van tétmeccsen saját pályáján a pécsiekkel szemben, s a Nagyerdei Stadionban ebben az idényben még százszázalékos, kettőből két meccset nyert (a PAFC és a Haladás ellen), úgy, hogy még gólt sem kapott (2–0, 1–0). Így a jelenleg csak 7. helyen álló bajnoki címvédő jó előjelekkel várhatja a mai mérkőzést.

Már csak azért is, mert a vendég baranyaiak hat forduló elteltével még nem nyertek bajnokit, de nem csak emiatt élnek át nehéz napokat a pécsiek. Amint arról már beszámoltunk, a PMFC-t működtető gazdasági társaság ellen eljárást indított Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és ez az eljárás egyes hírek szerint akár a csapat NB I-es kizárásához is vezethet.

A pécsi egyesület elnöke, Hargitai János adott valamivel bővebb tájékoztatást a kialakult helyzetről a klub korábbi, nagyon szűkszavú tájékoztatásához képest.

„Hosszú egyeztetésen vagyunk túl, és szeretném leszögezni, hogy a kialakult helyzetet nem az újpesti forgatókönyv alapján igyekszünk kezelni. Nincsen ebben semmi susmus, az államigazgatás szintjén próbáltunk megoldást találni, s hétfőn kiderül, sikerrel jártunk-e. Hogy mindenki értse: olyan törvényi fogódzót találtunk, amellyel elérhetjük, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mégse törölje a klubot működtető gazdasági társaság adószámát. Erre a hatályos szabályok lehetőséget adnak számunkra, a határozat még nem emelkedett jogerőre” – fogalmazott a sportvezető-politikus a Nemzeti Sport megkeresésére.

Az most sem derült ki pontosan, hogy miről is szól a kialakult helyzet, de az látszik, hogy a vezetőség dolgozik a megoldáson. Hargitai János egyúttal aláhúzta, a korábban valóban hiányosságokkal működő vállalkozás (PMFC-Sport Kft.) helyzete rendeződött, s működése garantált.

Ezután már csak Véber György csapatának kellene elindulni a tabellán fölfelé. Debrecenben persze nem lesz könnyű dolga a PMFC-nek, de segítheti az együttest, hogy többen is jól ismerik az ellenfelet, hiszen játszottak a Lokiban. Közéjük tartozik a védő Mohl Dávid, a csatár Pölöskey Péter és a kapus Vukasin Polekszics. Utóbbi kettő éppen Debrecenből igazolt Pécsre, a montenegrói kapuvédő most mutatkozhat be a piros-feketéknél.

A HALADÁS ÉS AZ ÚJ FIÚK

A Haladás labdarúgócsapata három új játékos szerződtetését jelentette be a héten. Közülük az ukrán Andrij Jefremovnak még nem érkezett meg a játékengedélye, viszont a 17-szeres szlovák válogatott középpályás, Kamil Kopúnek és a háromszoros olasz válogatott Tommaso Rocchi papíron pályára léphet ma Kispesten a Honvéd vendégeként.

Rocchi helyzete azonban érdekes, mert előzetesen nem került be a Haladás meccskeretébe.

„Rocchinak fizikálisan még egy-két hét lemaradása van, így nem lesz a keret tagja. Remélhetőleg a jövő szombati, Videoton elleni bajnokin már a kispadra leülhet” – idézte pénteken a Haladás hivatalos honlapja, a haladas.hu Artner Tamás vezetőedzőt.

Később érdekes változás történt a szombathelyi honlap hírében: Artner Tamás nyilatkozatából az előbbi passzus eltűnt, ehelyett az utolsó mondat úgy szól, hogy „Tommaso Rocchi viszont kerettag lesz”.

A honlap megfogalmazása szerint Artner a péntek délutáni edzés után gondolta meg magát a csatárral kapcsolatban, akinek a szerződtetését korábban ő maga nem javasolta. (Végül aztán meggyőzték: „Ha ingyen van, maradhat” – mondta a szakember néhány hete.)

A Haladásban Katona Máté eltiltás, Radó András sérülés miatt nem szerepelhet, míg a Honvédban Kapacina Valér, Ayub Daud és Abdul Kader Keita neve szerepel a sérültek listáján.

A TÖBBI MECCSRŐL

Nyíregyházán a szezon két újonca találkozik. A hétpontos Szpari a még nyeretlen, két pontjával sereghajtó (a 15. PAFC-nak is két pontja van) Dunaújvárost fogadja. Az előző szezonban az NB II-ben Nyíregyházán 4–0-ra gázolt a Szpari, majd 1–0-ra Dunaújvárosban is győzni tudott.

A KTE–Győr találkozó pikantériáját egyrészt az adja, hogy egyik csapat sem rajtolt jól (az ETO hét, a KTE négy pontot gyűjtött eddig), másrészt a vendégek vezetőedzője, Horváth Ferenc az NB I-ben először a Kecskemétet irányíthatta. (A szakemberrel a Nemzeti Sport szombati számában interjút olvashat.)

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC (Sport1)Erdős József
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (M1)Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Győri ETO (Sport1)Solymosi Péter
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE Bognár Tamás
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC (M1)
Iványi Zoltán
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia (Sport2)Szabó Zsolt
Az MVM-Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad, új időpontja még nincs.

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19– 2 +17 18
2. MTK Budapest 7 5 2 10– 9 +1 15
3. MVM-Paks 6 4 2 12– 2 +10 14
4. Diósgyőri VTK 6 4 2 11– 5 +6 14
5. Ferencvárosi TC 6 4 2 10– 5 +5 12
6. Újpest FC 6 2 4 4– 2 +2 10
7. Debreceni VSC-Teva 6 2 2 2 5– 4 +1 8
8. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 5–10 –5 8
9. Győri ETO FC 6 2 1 3 9–10 –1 7
10. Budapest Honvéd 6 2 1 3 5– 6 –1 7
11. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6– 9 –3 7
12. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
13. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 3– 9 –6 4
14. Pécsi MFC 6 3 3 6–12 –6 3
15. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2
16. Dunaújváros PASE 6 2 4 4–13 –9 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik