Honvéd: akárhogy próbálkozik, nem szabadul a légiós

2014.08.26. 12:12
Bár ebben az évben egyetlen meccsen sem lépett pályára Edixon Perea a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnál, még mindig szerződés köti a kispestiekhez. A kolumbiai támadó szeretne végleg megszabadulni a magyar klubtól.

„Nem teljesítettek néhány dolgot, ami a szerződésemben volt, és ezután döntöttem úgy, hogy távozom a klubtól. Jelenleg Kolumbiában vagyok, és bízom benne, hogy sikerül rendeznem a helyzetemet a Honvéddal. Egy évig még szerződés köt a klubhoz, ezért meg kell állapodnunk a szerződés felbontásának részleteiről. A klub valamennyi pénzt szeretne kapni, ha távozom, de én ezt nem tudom kifizetni” – nyilatkozta Edixon Perea hazájában egy rádióadásban. Edixon Perea hazájában egy rádióadásban.

A futballista elmondta, jelenleg nem gondolkozik azon, hogy a FIFA-hoz forduljon az ügyben, de ha nem sikerül rendezni a helyzetet, akkor még ez is elképzelhető.

Edixon Perea azt is elmondta, bár fél éve nem lépett pályára, továbbra is keményen edz, hogy formában tartsa magát, és bízik benne, hogy hamarosan új csapatban futballozhat.

George F. Hamingway még az év elején nyilatkozott a játékosról, akiről azt mondta, azért nem tért vissza a Honvédhoz a téli szünet után, mert túl hideg van.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Donald Bende Bende (elefántcsontparti, AC Milan Primavera – Olaszország), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Horváth András (Hatvan), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország) Marko Vidovics (montenegrói, Tiraspol – Moldova). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok: Czár Richárd (Sopron), Fejes János (Gyirmót), Karacs Péter (Balmazújváros)
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, AC Este – Olaszország), Botka Endre (KTE – kölcsönbe), Csábi Mihály (Sopron – kölcsönbe), Csemer Gyula (Gyirmót – kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (MVM-Paks után ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdélyi László (Sopron – ismét kölcsönbe), Kovács János (Siófok), Kozma Richárd (Siófok), Ivan Lovric (horvát, KTE), Lőrinczy Attila(Békéscsaba – kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny – újra kölcsönbe), Pantovics Nikola (szerb, Mezőkövesd – kölcsönbe), Edixon Perea (kolumbiai, ? – nincs a klubnál, de még él a szerződése), Polyák Kristóf (KTE), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lupa Roma – Olaszország), Varga Máté (Putnok után Cigánd – kölcsönbe), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália, kölcsönbe), Vólent Roland (Balmazújváros után Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Alessandro Del Piero (olasz, legutóbb Sydney FC – Ausztrália), Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország), Fabiano Santacroce (olasz, Parma – olasz)
*április végén érkezett

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55