Fradi: a Telekom a zöld-fehérek utánpótlásának új támogatója

2014.08.25. 12:53
Három évre szóló szerződést kötött a Magyar Telekom a Ferencvárosi Torna Clubbal a fővárosi egyesület utánpótlásának támogatására.

A magyarországi piacvezető telekommunikációs vállalat, illetve az FTC közleménye szerint a megállapodás a labarúgóklub utánpótlásának szempontjából kiemelten fontos 12–19 éves korosztály képzési feltételrendszerének javítását szolgálja.

A közleményben a cég hangsúlyozza, hogy az anyavállalat több országban támogatja a futballt, Magyarországon pedig a Telekom két éve főszponzora a labdarúgó-diákolimpiának, s támogatja a magyar szövetség főiskolai és egyetemi bajnokságát is.

Az FTC-ben több mint kétezer utánpótláskorú sportolóval közel 220 edző dolgozik.

„A Népligeti Sportcentrumban tizenhét és fél hektáron folyamatosan javuló körülmények várják a sportoló gyermekeket és kísérőiket. A fejlesztési projekt 2018-ig tart, előreláthatóan további négy futballpálya, két uszoda és egy-egy torna-, valamint birkózócsarnok fog megépülni” – zárul az FTC közleménye.

Legfrissebb hírek

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
6 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
7 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
9 órája

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
11 órája

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
15 órája