Felkészülés: Véber bosszús, a PMFC nem bírt a Mislennyel

2014.07.09. 22:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC 1–1-es döntetlent játszott a harmadosztályú Kozármislennyel idegenben felkészülési mérkőzésen.

A hazaiak a 40. percben szereztek vezetést, amikor Nagy Erik vezethette egyedül a labdát, és 19 méterről a jobb sarokba lőtt.

Az 50. percben aztán Mohl Dávid tizenegyesből egyenlített, miután a pécsiek büntetőhöz jutottak Heffler Norbert buktatását követően.

„Gyakorlatilag két különböző csapattal álltunk ki a mérkőzés során. Az első félidőben a fiatal játékosok kaptak lehetőséget. Az általuk mutatott játék miatt kissé bosszús vagyok. Legalább hét ziccert hagytunk ki, míg ellenfelünk első kapura lövéséből megszerezte a vezetést. Azt vártam a fiataloktól, hogy megmutassák magukat, de hiába dolgoztuk ki sorra a lehetőségeket, végül egyikből sem született gól. A második játékrészben pályára lépő csapat pedig szinte egykapuzott a negyvenöt perc alatt, nem nagyon tartózkodtunk sokat a saját térfelünkön. A helyzetek itt is kimaradtak, de látszott, hogyha frissek lesznek a futballisták, akkor meglesz bennük a kellő átütőerő. A támadószekciónk továbbra is erősítésre szorul, Pölöskey mellé szükségünk lenne még egy támadóra – mondta Véber György a pmfc.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉS
Kozármisleny FC–PMFC-Matias 1–1
(1–0)
Kozármisleny.
Kozármisleny:
Molnár – Domonkos, Tar (Cifra, 58.), Fellai, Valkovics (Szabó P., 54.) – Nagy E., Fenyvesi – Nagy K., Lauer (Reitz, 63.), Cziráki (Várda, 33.) – Tóth A. (Imrő, 73.)
PMFC: Helesfay (Holczer, 30., Gőcze, 60.) – James (Nagy J., a szünetben), Vermes (Romic, a szünetben), Gajág (Balogh B., a szünetben), Turi (Mohl, a szünetben) – Lantos (Horváth A., a szünetben), Bratic (Márkvárt, a szünetben) – Beke (Szatmári, a szünetben), Rácz (Wittrédi, a szünetben), Sós (Heffler, a szünetben) – Gránicz
G: Nagy E. (40.), ill. Mohl (50.)
Forrás: pmfc.hu

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos – íme, Hegedűs János hetven méterről szerzett gólja!

Minden más foci
4 órája

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
6 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
20 órája

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
20 órája

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:49

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:09

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46
Ezek is érdekelhetik