Honvéd: a kiszemelt olasz edzőnek svéd ajánlata is van

2014.06.08. 07:40
A Sky-nak nyilatkozó Giuseppe Galderisi elismerte, hogy svéd ajánlata mellett a Bp. Honvéd labdarúgócsapata is megkereste őt. Az 51 éves szakembert már múlt csütörtökön szerették volna hivatalosan is bemutatni Kispesten, bár a klub nem nevesítette őt, és konkretizálta a sajtótájékoztató témáját, amit végül indoklás nélkül lemondták.

A Juventus, a Milan, és a Lazio korábbi tízszeres válogatott labdarúgója, tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon szereplő keretnek is, viszont edzői pályafutását koránt sem ilyen veretes klubok jellemezték eddig. Kispesten él az olasz vonal, Galderisi – Aldo Dolcetti, Massimo Morales és Marco Rossi után – a Honvéd történelmének negyedik olasz vezetőedzője lehetne.

Amint arról korábban már beszámoltunk: Galderisi több napot töltött el Kispesten, ahol megnézte a csapat edzéseit, és egyeztetett Simon Miklós megbízott vezetőedzővel.

A Honvédnál több edző neve is felmerült jelöltként, olasz forrásokra hivatkozva tegnap már megírtuk, hogy Francesco Moriero az olasz harmadosztályban folytathatja, míg a rutinos, nemzetközi elitben is jegyzett Giovanni Trapattoni két nap gondolkodási időt kért. Ez speciel régen lejárt, de az csak tegnap derült ki, hogy már nincs képben. Arról viszont jött, hogy kapitányjelölt Dél-Afrikában.

Legfrissebb hírek

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55