Ferencváros: Ulysse Diallo szakított a klubbal

2014.06.04. 08:33
null
Ulysse Diallo egy év után távozik is a Ferencvárostól (Fotó: Grnák László)
Klubhoz közeli források információi szerint Ulysse Diallo közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB I-ben szereplő FTC-vel.

Mint korábban beszámoltunk róla, Ulysse Diallo távozik a Ferencvárostól. Szerda reggel több szurkolói oldal is megerősítette, hogy a látványos góljairól híressé váló játékos szerződést bontott a zöld-fehérekkel.

Diallo 2013 júliusában érkezett a Fradihoz, 18 mérkőzésen négy góllal és egy gólpasszal segítette csapatát a bajnokságban, ezek közül a legfontosabb a Haladás elleni volt, csereként döntötte el a találkozót, ezzel léptek fel az Európa-liga-indulást jelentő harmadik pozícióba.

Legemlékezetesebb mozzanata a Tatabányának lőtt ollózós gólja volt a Ligakupában. Ősszel Ricardo Moniznál rendszeresen játszott, hét alkalommal a kezdőbe is bekerült, Thomas Dollnál azonban csak csereként kapott lehetőséget.

A mali támadó a harmadik búcsúzója a Fradinak a bronzéremmel befejeződő szezon után, a bosnyák Aleksandar Jovanovic és a holland Julian Jenner után, előbbinek már az új klubja is megvan, a Debrecenhez írt alá a védő.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza?), Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Józsi György (?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Mark Otten (holland, ?), Jack Tuijp (holland ?), Arsenio Valpoort (holland, ?), Ulysse Diallo (mali, ?)
Kiszemeltek: Bosnjak Predrag (Haladás), Futács Márkó (Leicester City – Anglia, legutóbb DVTK), Tarmo Kink (észt, Kaposvár), Radó András (Haladás), Vadász Viktor (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
10 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28