A korai sokkra kiütéssel reagált a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.11. 16:55
null
Diallo remek gólt szerzett (Fotó: Veres Viktor – archív)
Bár a Tatabánya megszerezte a vezetést, a Ferencváros fordított a Ligakupa-csoportkör második fordulójának mérkőzésén – a zöld-fehérek az F-csoportban 1–0-s hátrány után 4–1-re győztek. David Mateos első gólját szerezte a Fradiban, míg Diallo egészen fantasztikus, ollózós gólt lőtt a meccsen.

1. FÉLIDŐ

Nem mondhatni, hogy címvédőhöz méltóan kezdett a Ferencváros a Tatabánya otthonában: a második percben Ferkó Csaba kapott remek kiugratást a bal oldalon, lemaradtak róla a vendégek, nyolc méterről leadott középmagas lövését még bravúrral védte Kurucz Péter, a kipattanóra azonban Szabó Bence érkezett, és öt méterről az üres kapuba passzolt. (1–0)

A kapott gól felrázta a Ferencvárost, többet próbálkoztak a vendégek, ám nem tudták begyötörni az egyenlítő gólt. A 41. percben megtört a jég: Aleksandar Jovanovic tűnt fel sokadszor a jobb oldalon támadásban, centerezése ezúttal megtalálta Holman Dávidot, aki 11 méterről bólintott a jobb alsóba. (1–1)

Még fel sem ocsúdtak a hazaiak a kapott gól után, máris jött a következő: a 43. minutumban az imént gólt szerző Holman ugratta ki egy remek pörgetéssel Ulysse Diallót, aki 14 méterről szenzációsan átemelte a kapujából kicsit késve elinduló Farkasdi Bertalant, ezzel máris fordított a Fradi. (1–2)

Egy perccel később még nagyobb bajba került a Tatabánya: Kovács István – akinek már volt egy sárgája a meccsen – Holman buktatását követően a földre került, majd a földön fekve odarúgott a mellette álló Vladan Csukicsnak, amiért azonnal villant a piros, emberhátrányba került a Tatabánya.

A bajok az első félidő hosszabbításában tetőztek: kis szöglet után Julian Jenner adott középre, Diallo pedig 11 méterről a jobb oldalról a kapuba ollózta a labdát, újabb parádés gólt szerzett. (1–3)

A címvédő FTC-re jó hatással volt a korai hideg zuhany, a zöld-fehérek a félidő végén fordítani tudtak, majd emberelőnybe is kerültek, a Tatabányának a második játékrészben vért kell izzadnia, ha nem akar ismét pont nélkül maradni.

2. FÉLIDŐ

A második játékrész kevesebb izgalmat tartogatott, az emberelőnyben játszó Ferencváros továbbra is fölényben volt, az 57. percben megszerezte a mindent eldöntő gólt is: Jenner bal oldali szögletét a középen üresen érkező David Mateos négy méterről fejelte a hálóba. A Real Madridtól érkező védő első gólját szerezte a Fradi színeiben. (1–4)

A hátralévő időben nagyobb helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, Somália visszatért hosszas kihagyás után, míg Julian Jenner megsérült, és mivel Ricardo Moniz elhasználta cseréit, így az FTC is tíz emberrel fejezte be a találkozót.

A 4–1-es győzelmet követően a Fradi két forduló után hat ponttal áll, míg a Tatabánya egyelőre pont nélkül, 1–11-es gólkülönbséggel.

LIGAKUPA, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
TATABÁNYA–FERENCVÁROS 1–4
(1–3)
Tatabánya: Farkasdi – Almási, Bozsik, Szamosszegi (Szűcs L., 66.), Radnai – Ludánszki (Gyürki, 72.), Kovács I., Móri (Besztercei, a szünetben), Bakos – Ferkó, Szabó B.
FTC: Kurucz – Jovanovic (Somália 58.), Mateos, Besic, Adams – Gerson, Csukics (Valpoort, a szünetben) – Józsi (Bönig, a szünetben), Holman, Jenner – Diallo
Gólszerző: Szabó B. (2.), ill. Holman (41.), Diallo (43., 47.), Mateos (57.)
Kiállítva: Kovács I. (44.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROSI TC 2 2 0 0 6 2 4 6
2. GYŐRI ETO FC 1 1 0 0 7 0 7 3
3. SOPRONI VSE-GYSEV 1 0 0 1 1 2 -1 0
4. TATABÁNYA FC 2 0 0 2 1 11 -10 0

PERCRŐL PERCRE

90. perc: VÉGET ÉRT A TALÁLKOZÓ! A FRADI MÁSODIK SIKERÉT IS MEGSZEREZTE A LIGAKUPÁBAN, 4–1-RE NYERT TATABÁNYÁN!

86. perc: Holman görcsölt be, Diallo nyújtotta, időközben a Fradi vezetgette támadását, majd Besic rúgta ki oldalra a labdát, hogy lehessen ápolni.

84. perc: Újabb ferencvárosi sárga, ezúttal Gerson a vétkes, Radnai Györgyöt buktatta a brazil.

83. perc: Valpoort kapott sárgát, amiért lerántotta Gyürkit.

A Fradi-szurkolók unalmukban időközben „kedvenc” ellenfelüket, az Újpestet kezdték el emlegetni.

80. perc: Eladott labdák mindkét oldalon, pontatlanságok, már mindkét csapat a hármas sípszót várta, de még 10 percig futballozni kellett.

A megsérülő Jennert ápolták az oldalvonal mellett, a holland légiós már nem tért vissza a pályára, leült a kispadra, így a Fradi is 10 emberrel fejezte be a meccset, mivel Ricardo Moniz vezetőedző már elhasználta cseréit.

77. perc: Megvolt a 13. Fradi-szöglet is (a hazaiak háromszor végezhettek el sarokrúgást eddig), ezúttal Farkasdi könnyedén ölelte magához a labdát.

75. perc: Szépen kombináltak a hazaiak, Almási kísérte a támadást a jobb oldalon, Szabó Bence viszont későn passzolt a felfutó védőhöz, aki lesen ragadt.

Többet volt a labda az utóbbi percekben a vendégeknél, a Ferencváros akarata érvényesült a pályán. Időközben Jennert kellett ápolni az oldalvonal mellett.

72. perc: Megvolt a harmadik tatabányai csere: Ludánszki helyére Gyürki Gergő jött be.

68. perc: Gerson 20 méterről lőtt, a jobb alsót vette célba, ám kísérlete mellé ment, Farkasdi még épp időben visszahúzta a kezét, így nem lett szöglet.

66. perc: Cserélt a Tatabánya: Szamosszegi hagyta el a pályát, Szűcs László állt be a helyére.

65. perc: Somália szólózott nagyot, majd 16 méterről gyenge lövése mellé csorgott.

63. perc: Holman lépett volna ki a bal oldalon, ám Szamosszegi útját állta a támadónak.

58. perc: Cserélt a Fradi a gól után: Jovanovic hagyta el a pályát, és a sérülése után visszatérő Somália állt be, széles mosollyal az arcán.

Ezzel alighanem eldőlt a találkozó.

57. perc: MATEOS ELSŐ FRADI-GÓLJA! 1–4! Jenner bal oldali szögletét követően középen a hórihorgas David Mateos egyedül érkezett, és kihasználva légi fölényét négy méterről a kapuba fejelt. A Real Madridtól érkező védőnek ez volt az első találata új csapatában.

56. perc: Bönig bal oldali beadását Diallo fejelte le a földre, a felpattanó labdát Farkasdi ütötte szögletre.

55. perc: Besztercei ívelt volna középre a a jobb oldalról a tizenhatoson belülről, ám a labda nem jutott el a hosszún érkező Ferkóhoz, mert Adams mentett.

54. perc: Mateos mélységi labdája eljutott Holmanhoz, de gyorsan szerelték az U21-es válogatott támadót, majd a Diallo felé tartó felívelés pontatlan lett.

A duplázó Diallo nevét skandálta a ferencvárosi közönség.

52. perc: Ferkó lépett ki a leshatárról, megforgatta Adamst, majd a jobb oldalról, 8 méterről lőtt, Kurucz lábbal hárított.

Újabb ápolás miatt állt a játék, Adams ütközött Szabó Bencével, utóbbi maradt lenn a földön.

46. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

Kettőt cserélt a szünetben a Fradi: Arsenio Valpoort jött be Csukics helyett, míg Philipp Bönig Józsi Györgyöt váltotta. A hazaiak is változtattak, Mórit Besztercei Attila váltotta.

45+3. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! 3–1-ES ELŐNYBEN AZ FTC!

45+2. perc: FANTASZTIKUS GÓL! 1–3, DIALLO! Kis szögletet követően Jenner adott középre, ahol Diallo 11 méterről oldalra fordulva ollózott a kapuba, szenzációs találat volt. A Fradi légiósa másodszor próbálkozott ilyen mozdulattal a meccsen, ezúttal össze is jött neki.

Ez az igazi sokk a Tatabánya számára, két perc alatt fordított a Fradi, ráadásul emberhátrányba is került az NB II-es együttes egy buta, teljesen felesleges szabálytalanság miatt. Van-e innen visszaút a hazaiaknak?

44. perc: KIÁLLÍTÁS! Kovács Istvánt buktatta Holman, a földön fekvő tatabányai nem várta meg a szabadrúgást, belerúgott Csukicsba, a törlesztés piros lapot ért, teljesen jogosan.

43. perc: FORDÍTOTT A FRADI! 1–2, DIALLO! Holman ismét nagyot játszott, bokából parádésan perdított Diallo elé, aki a leshatárról kilépve átemelte a kilépő Farkasdit 14 méterről. Gyönyörű előkészítés, nem rosszabb befejezés, megérdemelt fordítás.

Kezdődhetett minden elölről...

41. perc: EGYENLÍTETT A FRADI! 1–1, HOLMAN! Csak összejött a gól: Jovanovic adott be a jobb oldalról, a középen érkező Holman Dávid 11 méterről fejelt a jobb oldali kapufa mellé, Farkasdinak esélye sem volt a védésre.

39. perc: Diallo lövésébe léptek bele, szöglet jött, ismét a gólvonalról vágták ki a hazaiak a labdát Diallo fejese után. Nem akar összejönni a gól a Fradinak.

38. perc: Újabb tatabányai sárga, Kovács István rúgott oda Csukicsnak.

36. perc: Radnai György kapta a meccs első sárgáját, amiért felrúgta Jennert. A megítélt szabadrúgást Józsi végezte el, a hosszún érkező Diallo mellé fejelt.

34. perc: Kaotikus pillanatok a Fradi kapuja előtt, Szabó Bence kapott parádés indítást a leshatárról, megpróbálta átemelni a kapujából későn kifutó Kuruczot, ám a hórihorgas kapus belenyúlt a labdába, majd a kipattanót is nagy bravúrral hárította. Itt most könnyen 2–0 lehetett volna...

30. perc: Az utóbbi percekben a mezőnyjáték dominált, több volt az eladott és a vaktában elrúgott labda, helyzet nem alakult ki.

Ápolás miatt állt a játék, a Diallóval ütköző Móri Tamás maradt lenn, a fejét fájlalta.

25. perc: Ismét Jovanovic húzódott előre a jobb oldalon, a Csukicstól kapott labdát azonnal középre kanyarította, Józsi fejese azonban nem talált kaput. A sokadik kihagyott Fradi-helyzet.

21. perc: Ismét Diallót keresték a labdával középen a ferencvárosiak, ezúttal el is jutott hozzá, azonban a kivetődő Farkasdi és Szamosszegi kettős erővel takarítani tudott, Józsi emelése ezután fölé szállt.

19. perc: Jenner szögletét Almási fejelte ki, ám a labda visszakerült a Fradihoz, Jovanovic centerezését Diallo fejelte volna kapura az ötös vonaláról, ám tisztáztak előle a hazai védők.

17. perc: Jovanovic két szép csel után Józsihoz passzolt, aki középről, 11 méterről pörgetett kapura, Szamosszegi látszólag belecsúsztatott, ám kirúgás jött.

15. perc: Bakos Szabolcs szánta lövésre magát tatabányai kontra végén, majd' 30 méteres kísérlete a léc alá tartott, Kurucz nagy bravúrral kitornázta. Szép jelenet volt.

14. perc: Farkasdi vetődött be önfeláldozóan Diallo elé, így tisztázni tudott, majd Besic lövése után szöglettel jöttek a vendégek. A sarokrúgást Farkasdi öklözte ki.

13. perc: Jenner szabadrúgása jócskán fölé szállt.

10. perc: A ferencvárosiak letámadtak, ami nem ízlett a hazaiaknak, gyakran arra kényszerültek, hogy a levegőbe bikázzák a labdát.

7. perc: Jenner ívelt kapura egy szabadrúgást, Farkasdi szögletre ütötte a labdát. Józsi sarokrúgása után a tatabányaiak a gólvonalról vágták ki a labdát, Csukics csúsztatásánál Bakos Szabolcs volt jókor jó helyen.

5. perc: Jenner bal oldali szögletét követően Ulysse Diallo csúsztatott középen, fejese kicsivel ment el a bal alsó mellett. Egyenlítési lehetőség volt.

Hideg zuhany a címvédő számára, most a Fradinak kell futnia az eredmény után.

2. perc: VEZET A TATABÁNYA! 1–0, SZABÓ BENCE! Ferkó Csaba kapott remek kiugratást a bal oldalon, középmagas lövését nyolc méterről Kurucz Péter védte, ám a kipattanó Szabó Bence elé került, aki öt méterről az üres kapuba passzolt.

A Fradinál volt egy változtatás az előre megadott kezdőcsapatban: Vladan Csukics került be Arsenio Valpoort helyett.

1. perc: ELKEZDŐDÖTT A TALÁLKOZÓ!

A Tatabánya a Győri ETO otthonában elszenvedett 7–0-s zakóval kezdett, míg a címvédő Ferencváros kiszenvedte a 2–1-es sikert a Sopron ellen.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Tatabánya–Ferencváros Ligakupa-csoportmeccs élő, szöveges tudósításában. Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik