Puskás Akadémia: beindultak a Pancho Aréna-körutak

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 15:08
A hétfői, első Puskás Akadémia-körút után a jövőben rendszeresen indulnak túrák a felcsúti utánpótlásképző-intézmény és az április 21-én átadott Pancho Aréna megtekintésére.

A pfla.hu beszámolója szerint a következő túra csütörtökön lesz, 10.30 órától, majd a hétvégi napokon 15 órától.

A több mint másfél órás program során a látogatók megtekinthetik a sok egyéb látnivaló mellett Puskás Ferenc olimpiai aranyérmét, világbajnoki ezüstérmét, BEK-trófeáit, a Real Madridban viselt mezét, leülhetnek a pálya melletti kispadra, fényképezkedhetnek a Puskás-szobornál, megnézhetik, hol laknak a Puskás-akadémisták, beülhetnek a futballközpont 200 éves kápolnájába.

A Puskás Akadémia-körút minden hétfőn és csütörtökön 10.30-kor, szombaton és vasárnap 15 órakor indul, kivéve azokat a napokat, amikor mérkőzést rendeznek a Pancho Arénában.

RÉSZLETEK ITT!

Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
2 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
17 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21

A Puskás Akadémia korábbi játékosával erősítene a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 14:33

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41
Ezek is érdekelhetik