PMFC: nem adnak el senkit, két-három igazolás várható

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.27. 09:57
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC ügyvezető igazgatója, Feleki Attila a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában azt mondta, nem szeretnének eladni egy játékost sem, viszont két-három új igazolás várható a nyáron.

„A szurkolókat legjobban érdeklő kérdés persze az első csapat és a célok – idézi a pmfc.hu Feleki Attilát, a pécsiek ügyvezető igazgatóját. – Tulajdonos úrral többször egyeztettem a lehetőségekről és az elképzelésekről, javaslatokról. A legfontosabb, amit ezen fórumon most határozottan kijelenthetek: nem adunk el senkit, akinek élő szerződése van, a csapatot együtt tartjuk! Tudom, mindig vannak szkeptikusok, akik minden mögött valami mást keresnek, de a tulajdonos úr egyértelműen ennek közlésére adott felhatalmazást. Igaz, kaptunk ajánlatokat több játékos kapcsán, de nem tárgyalunk ezekről! Ezen felül két-három játékos érkezésére van esély, de azt el kell mondanom őszintén, nem sztár igazolásokat tervezünk, a költségvetésünk stabilitását meg fogjuk őrizni. Vannak kiszemeltjeink és ezek a tárgyalások már a héten elkezdődhetnek. Őszintén bízom benne, hogy tudunk előrelépni az utánpótlás területén a feltételrendszer javításában, tervezünk további pályaépítéseket, világításokat és fontos lenne, hogy sikerüljön megfelelően stabil csapatot továbbépítenünk az NB I-ben is.”Feleki Attilát, a pécsiek ügyvezető igazgatóját. – Tulajdonos úrral többször egyeztettem a lehetőségekről és az elképzelésekről, javaslatokról. A legfontosabb, amit ezen fórumon most határozottan kijelenthetek: nem adunk el senkit, akinek élő szerződése van, a csapatot együtt tartjuk! Tudom, mindig vannak szkeptikusok, akik minden mögött valami mást keresnek, de a tulajdonos úr egyértelműen ennek közlésére adott felhatalmazást. Igaz, kaptunk ajánlatokat több játékos kapcsán, de nem tárgyalunk ezekről! Ezen felül két-három játékos érkezésére van esély, de azt el kell mondanom őszintén, nem sztár igazolásokat tervezünk, a költségvetésünk stabilitását meg fogjuk őrizni. Vannak kiszemeltjeink és ezek a tárgyalások már a héten elkezdődhetnek. Őszintén bízom benne, hogy tudunk előrelépni az utánpótlás területén a feltételrendszer javításában, tervezünk további pályaépítéseket, világításokat és fontos lenne, hogy sikerüljön megfelelően stabil csapatot továbbépítenünk az NB I-ben is.”

 

Legfrissebb hírek

Felavatták Feleki Attila szobrát

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 07:37

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik