Paks: „Ilyen karriert kívánok minden magyar játékosnak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.30. 08:39
Mint arról beszámoltunk, Éger László vasárnap, a Ferencváros ellen játssza az utolsó mérkőzését a visszavonulása előtt. Az MVM-Paks labdarúgója a Nemzeti Sportnak elmondta: olyan karrierje volt, amilyet minden magyar futballistának kíván.

– Tehát ennyi volt?
– Sajnos ennyi – felelte Éger László, aki vasárnap, a Ferencváros ellen játssza a 416., egyúttal utolsó NB I-es mérkőzését. – Tehát ennyi volt?
– Sajnos ennyi – felelte Éger László, aki vasárnap, a Ferencváros ellen játssza a 416., egyúttal utolsó NB I-es mérkőzését.

– Feltételezem, volt már jobb lelkiállapotban is.
– Nem téved. Nemhogy megemészteni, felfogni sem könnyű, hogy lezárul ez a fejezet. Az elsők között szoktam érkezni az edzésekre, nálam gyorsabban kevesen öltöznek át, de csütörtök délelőtt alig öt perccel a kezdés előtt mentem be az öltözőbe. Addig kint ültem a lelátón.

– Mit csinált?
– Sírtam. Félreértés ne essék, nem azért könnyeztem, mert nem látom a jövőmet, hanem mert leperegtek előttem a pályán töltött évek. Jó volt visszagondolni arra, hogy honnan hova jutottam. Gyerekfejjel már a PSE-sporttelepen rugdostam a labdát, és ha valaki akkor azzal áll elém, hogy négyszeres magyar bajnokként, kilencszeres válogatottként vonulok vissza, bármennyire is illetlenség lett volna, hangosan kinevetem. Ehhez képest olyan karrier van mögöttem, amilyent minden magyar futballistának kívánok. Az első pillanattól fogva az utolsóig élveztem, összetehetem a két kezem, hogy mindez megadatott nekem. Egy biztos, álmodni sem tudtam volna szebbet.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MARAD-E A PAKSNÁL ÉGER LÁSZLÓ ÉS HOGY MIVEL FOG FOGLALKOZNI A JÖVŐBEN, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
18 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
19 órája

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
2026.05.21. 12:26

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51
Ezek is érdekelhetik