Kaposvár: Balázs Benjámin válogathat a kérők között - DVTK? DVSC?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.10. 12:16
Ma egy székesfehérvári vereséggel végképp megpecsételődhet a Kaposvár sorsa a labdarúgó NB I-ben, miközben a csapat egyik legértékesebb játékosa iránt már sorban állnak a kérők.

A napokban a Kaposvár ügyvezetője, Illés János beszélt arról egy interjúban, hogy a következő, vélhetően NB II-es szezonra a télen igazolt külföldi labdarúgók várhatóan távozni fognak, és egy elsősorban magyarokra épülő magot kívánnak kialakítani.

A legfrissebb hazai átigazolási hírekről itt olvashat!

Kérdés, hogy ki, illetve kik köré épülhet majd ez a mag, ugyanis a csapat legértékesebb magyar játékosának számító Balázs Benjáminnak – a transfermarkt.de 300 ezer euróra becsüli az értékét, ugyanúgy, mint a nyáron Diósgyőrbe igazoló Antal Botondét – a nyáron lejár a szerződése, és a Nemzeti Sport Online értesülései szerint válogathat az ajánlatok közül.

Úgy tudjuk, hogy a DVSC-Tevánál és a Diósgyőrnél is szóba került már a 24 éves, korábbi korosztályos válogatott támadó középpályás megszerzése.

Rajta kívül egyébként a magyar játékosok közül Bank Istvánnak, Bőle Lukácsnak, Horváth Tamásnak, Kovács Olivérnek és a már említett Antal Botondnak is lejár nyáron a megállapodása a transfermarkt.de adatai szerint.

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 9., péntek
19.00
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 2–1
Solymosi Péter
Május 10., szombat
14.00
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK (tv: Duna)
Kassai Viktor
16.00KTE-Phoenix Mecano–Lombard Pápa TFCBecséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–Mezőkövesd-Zsóry (tv: Sport 1)
Vad II István
18.00Videoton FC–Kaposvári Rákóczi (tv: Sport 1)Farkas Ádám
20.00Debreceni VSC-Teva–Újpest FC (tv: Sport 1)Erdős József
Május 11., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Budapest Honvéd (tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Szombathelyi Haladás–MVM-Paks (tv: Sport 2)Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
4 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50