Jön a Ligakupa-döntő: előny lesz-e a hazai pálya a Diósgyőrnek?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.13. 12:25
null
A Videoton ebben a szezonban még nem nyert a Diósgyőr ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Ma este 19 órától rendezik a Ligakupa döntőjét, amelyben a Diósgyőr és a Videoton méri össze az erejét. A hazai pálya a Magyar Kupában is döntőig menetelő DVTK mellett szól, ugyanakkor az elmúlt két alkalommal az otthon játszó együttes egyaránt elveszítette a finálét.

 

„Hallottam olyan véleményt, miszerint semmi rangja nincs a Ligakupának, én ezt másként látom – mondta a diósgyőri Gosztonyi András, aki a DVTK előtt éppen a keddi ellenfélnél, a Videotonban szerepelt. – Eljutottunk egy olyan sorozat döntőjébe, amelyben az összes élvonalbeli és NB II-es csapat érdekelt volt, így aligha kell szégyenkeznünk. Kedden éppúgy nyerni akarunk, mint utána a Magyar Kupa döntőjében, nincs jelentősége, hogy elsőre éppen a Videoton lesz az ellenfél. Szerettem Székesfehérváron futballozni, de most is jó csapatban vagyok. A Magyar Kupában már legyőztük a Vidit, ezúttal is arra készülünk.”

No igen. Ebben az idényben már háromszor megmérkőzött egymással a két csapat, s a Videotonnak még nincs győzelme. Az őszi, diósgyőri bajnokin a Vidi kétszer is vezetett, a vége azonban 2–2 lett, majd három nappal később Fehérváron gól nélküli döntetlenre végződött a Magyar Kupában a párharc első felvonása. Egy héttel később a Diósgyőr Futács Márkó találatával győzött, és ha kedden is jobbnak bizonyul, trófeával gazdagodik. Azzal a kupával, amelyet a 29-szeres válogatott középpályás, Elek Ákos már egészen közelről ismer, 2009-ben éppen a Videoton alkalmazottjaként emelhette a magasba…

„Ha már ott vagyunk a végjátékban, ráadásul hazai pályán futballozunk, természetesen nyerni akarunk – szögezte le Elek Ákos. – Úgy gondolom, színvonalas meccset játszunk majd, reményeim szerint a lefújás után kétszeres Ligakupa-győztesnek vallhatom magam. Ebben az idényben még nem kaptunk ki a Videotontól, remélem, ezt kedd este is elmondhatom majd. Hogy olyan csapat lesz az ellenfelünk, amely velünk ellentétben sorra nyeri a bajnoki mérkőzéseit? Tény, hogy míg a Vidi a legutóbbi négy találkozóját megnyerte, addig a Diósgyőr három fellépésen csak egy pontot szerzett, de nézhetjük ezt a kérdést onnan is, hogy ugyanebben az időszakban kétgólos hátrányból búcsúztattunk a várhatóan bajnoki aranyat nyerő Debrecent a Magyar Kupából. Nem száz, sokkal inkább százötven százalékot hoztunk ki a szezonunkból, de azon leszünk, hogy még szebb legyen az összkép.”

A Videoton számára szinte hazai terepnek számít a Ligakupa, a fehérvári együttes éppúgy eljutott a sorozat fináléjába, mint az előző két esztendőben. Tavaly a Vidi saját pályáján, a Sóstói Stadionban játszhatott a Ferencváros ellen, ám 5–1-es vereséget szenvedett. Szebb emlék a fehérváriaknak a 2012-es döntő, a KTE-t Kecskeméten verte meg 3–0-ra a csapat, a gólokat Sándor György, Gyurcsó Ádám és Nikolics Nemanja szerezte.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
11 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50
Ezek is érdekelhetik