Vidi: a nyáron távozó Gomes utódjelöltjeivel tárgyalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.25. 08:30
null
Másfél szezon után távozhat Gomes a Videoton éléről (Fotó: Mirkó István)
Kovács Ferenc, a Videoton labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában burkoltan ugyan, de nem félreérthetően elárulta, hogy a nyáron edzőváltás lesz Székesfehérváron.

 

„Tudomásom szerint a klub és José Gomes között már megszületett a megállapodást a nyarat illetően” – utalt Kovács Ferenc felszabadultan az utóbbi hetekben a támadások kereszttűzébe kerülő, eredményekkel adós tréner fehérvári jövőjére. Amelyről nem mondta ki, hogy vége, bár azért azt egyértelműsítette, hogy már tárgyalásban vannak az utódjelöltekkel.

Kovács Ferenc szerint Gomes legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudta követni a Paulo Sousa által megkezdett irányvonalat. Utóbbiról azt mondta, hogy az alkalmazásánál „jó belenyúltak” a kiválasztásba, hiszen azt a latin stílust képviseli, amely a magyar futballkultúrától sem idegen, sőt, kifejezetten közel áll hozzá.

Kovács Ferenc szerint Sousa egy szerényebb összeállítású fehérvári kerettel tudott eredményesebb lenni, és meglátása szerint a Gomes rendelkezésére álló csapattal megnyerte volna a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
31 perce

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
47 perce

Rangadó, rangvevő – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Tanulmányokra várva – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
15 órája

Célegyenesben az ETO! A DVTK-t kiütő győriek akár már vasárnap bajnokok lehetnek

Labdarúgó NB I
19 órája

A Kazincbarcika megtörte ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és legyőzte a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
22 órája

Németh Krisztián: Amíg élek, nem felejtem el ezt a napot

Labdarúgó NB I
22 órája

Bódog Tamás: A szenvedélyes futballt mindig öröm nézni

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik