Ligakupa: újabb akadémisták mutatkozhatnak be a PAFC-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.01. 10:19
A Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján a Puskás Akadémia Francisco Gallardo jogosulatlan szereplése miatt háromgólos hátrányból várja a DVSC elleni hazai meccset. Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a találkozó előtt elmondta, újabb akadémisták mutatkozhatnak be a csapatban.

„Főleg azok a játékosok kapnak lehetőséget a Ligakupa-visszavágón, akik szombaton a diósgyőri bajnoki találkozón nem jutottak szerephez – mondta Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a negyeddöntő visszavágója előtt a klub hivatalos honlapjának. – Sőt, talán újabb akadémisták mutatkozhatnak be csapatunkban, meghívtam például a keretbe az 1997-es születésű Sallai Rolandot, és nem elképzelhetetlen, hogy pályára is küldöm a mérkőzésen. Tudjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk a bajnoki éllovas ellen háromgólos hátrányban. Viszont remek lehetőséget ad ez a mérkőzés arra, hogy újabb saját nevelésű fiatalokat próbáljunk ki egy élvonalbeli ellenfél elleni kupameccsen.” Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a negyeddöntő visszavágója előtt a klub hivatalos honlapjának. – Sőt, talán újabb akadémisták mutatkozhatnak be csapatunkban, meghívtam például a keretbe az 1997-es születésű Sallai Rolandot, és nem elképzelhetetlen, hogy pályára is küldöm a mérkőzésen. Tudjuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk a bajnoki éllovas ellen háromgólos hátrányban. Viszont remek lehetőséget ad ez a mérkőzés arra, hogy újabb saját nevelésű fiatalokat próbáljunk ki egy élvonalbeli ellenfél elleni kupameccsen.”

Mint ismert, a szakhatóságok bejárása után az illetékesek úgy döntöttek, hogy a Puskás-pályán a Pancho Aréna építése miatt zárt kapuk mögött, azaz nézők nélkül kell megrendezni a visszavágót.

LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
15.00: Puskás Akadémia–DVSC-Teva
Az első mérkőzésen: 0–3*
*Francisco Gallardo jogosulatlan szerepeltetése miatt törölték a pályán elért 1–1-es eredményt, és a DVSC javára ítélték a találkozót 3–0-s gólkülönbséggel.
15.30: Szigetszentmiklós-Diósgyőri VTK
Az első mérkőzésen: 2–2
17.00: Lombard Pápa Termál FC–Ferencváros – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Az első mérkőzésen: 0–4

Legfrissebb hírek

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

A Puskás Akadémia középpályása a Csíkszeredánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:37

Újpest: Markgráf Ákos orvosi vizsgálaton vett részt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 12:40

Az Újpest bejelentette Szappanos Péter szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 16:34

NB I: hosszabbítás Felcsúton és Kispesten is

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 07:38

Jurek és Kerezsi is végleg az MTK-hoz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 11:29

A Puskás Akadémia 34 éves kapusa szerződést hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 10:55

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58
Ezek is érdekelhetik