Ligakupa: Juhász lendületbe jönne, Gomes nem nyilatkozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.02. 19:47
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján a Videoton hazai pályán 3–0-s győzelmet aratott a fiatalokat felvonultató Pécsi MFC ellen, így 4–1-es összesítéssel bejutott a sorozat elődöntőjébe, amelyben a bajnoki éllovas Debrecen lesz az ellenfele. A mérkőzést követően a fehérváriak vezetőedzője, José Gomes nem állt a Sport Televízió rendelkezésére, ám Juhász Roland és a baranyaiak mestere, Lőrincz Emil válaszolt a kérdésekre.

„A legfontosabb a győzelem és az volt, hogy gólokat szereztünk. Régen volt már rá példa, hogy ilyen magabiztosan játszottunk, reméljük, ez segít abban, hogy lendületet kapjunk és kijöjjünk abból a mély gödörből, amelyben az elmúlt időben voltunk. Most minden ilyen mérkőzésre szükségünk van. Ellenünk általában minden csapat visszaáll, így az első gólig nagyon nehéz a dolgunk. Mostanában ez a bizonyos első találat nem született meg, ma viszont több volt a pozitívum a játékunkban, és ez segíthet minket a jövőben. Szombaton nagyon fontos mérkőzés vár ránk, nagyon szeretnénk már a bajnokságban is nyerni, ennek elérésében pedig jelentős szerepe lehet mai sikerünknek. A Debrecen elleni elődöntő kapcsán sajnos nem beszélhetünk a bajnoki vereségért való visszavágásról, hiszen ez egy másik sorozat. Meglátjuk, mi lesz azon a találkozón”– mondta Juhász Roland, a Videoton hátvédje.

Érdekes módon a vesztes oldalon egy sokkal pozitívabb nyilatkozatot adott Lőrincz Emil vezetőedző. „Nincs egy rossz szavunk sem, hét U21-es játékos szerepelt ma nálunk. Láttunk pozitívumokat, de tény, hogy a Videoton erősebb csapat, mint az, amelyikkel ma kiálltunk. Arról azért beszélgettünk a kispadon, hogy legalább egy gólt megérdemeltek volna ezek a srácok, a második félidőben erre megvoltak a ziccereink, de sajnos úgy alakult, hogy nem sikerült betalálni. A félidőben egygólos hátrányban váltottunk, ez azt is jelentette, hogy nem adtuk fel. Próbáltunk két támadóbb szellemű játékost behozni, rendszert is váltottunk, amellyel offenzívebb lett a játékunk. Megtettünk mindent azért, hogy a kupákban minél tovább jussunk, ennyi sikerült. Innentől kezdve csak a bajnokság számít.”

 

Legfrissebb hírek

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
16 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
2025.07.29. 09:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
2025.07.29. 08:59
Ezek is érdekelhetik