Honvéd: Bonazzoli és Lupoli távozik, mások helyzete is kérdéses

Vágólapra másolva!
2014.04.30. 15:31
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa, George F. Hemingway a Sport Klub Dodzsem Plusz című műsorában Marco Rossiról, a fiatalok beépítésének fontosságáról és a nyári távozókról beszélt. 

George F. Hemingway ismét szót ejtett Marco Rossi vezetőedző lemondásáról, ami nem lepte meg, mivel sem az Európába való kijutás, sem a fiatalok beépítése nem sikerült az olasz vezetőedzőnek. Arra a felvetésre, hogy nyolc év alatt tíz edzője volt a Honvédnak, azt válaszolta, hogy ez a statisztika hamis. Az a nyolc valójában négy, hiszen Supka Attila (kétszer), Sisa Tibor, Massimo Morales és Marco Rossi mellett a többi edző csak átmeneti, vagy beugró volt minimális ideig. A Honvéd tulajdonosa a fiatalok beépítéséről is beszélt. George F. Hemingway ismét szót ejtett Marco Rossi vezetőedző lemondásáról, ami nem lepte meg, mivel sem az Európába való kijutás, sem a fiatalok beépítése nem sikerült az olasz vezetőedzőnek. Arra a felvetésre, hogy nyolc év alatt tíz edzője volt a Honvédnak, azt válaszolta, hogy ez a statisztika hamis. Az a nyolc valójában négy, hiszen Supka Attila (kétszer), Sisa Tibor, Massimo Morales és Marco Rossi mellett a többi edző csak átmeneti, vagy beugró volt minimális ideig. A Honvéd tulajdonosa a fiatalok beépítéséről is beszélt.

„Ez egy rendkívül nehéz feladat, mert aki csak fiatalítani próbál, az kiesik az NB I-ből. Mi nevelőegyesület vagyunk, nekünk nevelni kell a fiatalokat és beépíteni a csapatba. Ha két év múlva nem nyolc-kilenc fiatal játszana a csapatban, akkor én borzalmasan csalódott lennék. Kell azonban melléjük két-három kiemelkedő játékos, esetleg külföldi, akik behozzák a nézőket. Most például szerződtettük Keitát, hogy legyen egy ilyen név" – mondta Hemingway.

Az interjúból kiderült, hogy Abdul Kader Keitát ingyen igazolták le, és elvárják tőle, hogy példát mutasson a fiataloknak. Az akadémistákat óva intette attól, hogy elbízzák magukat, ugyanakkor nem akadályozzák meg őket abban, hogy ha külföldre akarnak szerződni, akkor megtegyék. A magyar bajnokság 2006 óta rengeteget fejlődött véleménye szerint, míg a Honvéd bajnoki címéhez az kell, hogy a csapat gerincét meghatározó magyar játékosok alkossák. George F. Hemingway elmondta, hogy az olasz légiósoknak nem hosszabbítják meg a nyárig érvényes kontraktusát.

„Bonazzolinak, Lupolinak és még másoknak is lejár a szerződése június 30-án, de nem fogjuk meghosszabbítani."

Ha a „másoknak" részt is komolyan vesszük, akkor az olaszokon kívül még öt olyan játékos van, aki távozhat a nyáron a Honvédtól: Alekszandar Ignjatovics, Ivan Lovric, George Ikenne-King, Drissa Diarra és Bobál Gergely szerződése jár le június 30-án a transfermarkt.de adatai alapján, Bobál távozása azonban a klub filozófiáját tekintve meglepetés lenne.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
12 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

A Fehérvárról távozó csatár Gyirmótra tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 13:10
Ezek is érdekelhetik