Kaposvár: a klub az önkormányzattól kér segítséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.26. 10:28
Szinte teljesen kicserélt csapattal, bizakodó hangulatban készül a hétvégén rajtoló tavaszi szezonra a Kaposvári Rákóczi. Illés János ügyvezető elnök és Selymes Tibor vezetőedző szerint a társaság kivívhatja a bennmaradást a folytatásban, a biztos anyagi háttérhez azonban ismét az önkormányzat segítségét kérik – írja a labdarúgóklub hivatalos honlapja, a rakoczifc.hu.

Miközben pénteken megkezdődik a labdarúgó NB I tavaszi szezonja, több csapatnál is anyagi nehézségekről hallani. A pécsi helyzettel ma már foglalkoztunk, de Kaposváron is lehetnek problémák – ez derül ki az élvonalban sereghajtó klub honlapján megjelent szezonfelvezető írásból.A pécsi helyzettel ma már foglalkoztunk, de Kaposváron is lehetnek problémák – ez derül ki az élvonalban sereghajtó klub honlapján megjelent szezonfelvezető írásból.

„Számokban kifejezve: tizenketten távoztak, tízen viszont érkeztek a Rákóczihoz. A legnagyobb fogás az észt válogatott támadó, Tarmo Kink, aki korábban Győrben futballozott. Selymes Tibor együttese szombaton, a Pápa ellen mutatkozik be hazai közönség előtt, és a győzelem megadhatná az alaphangot a Rákóczi tavaszi hadjáratához" – fogalmaz a rakoczifc.hu, majd az új vezetőedző veszi át a szót.

„Nekünk mind a tizenhárom mérkőzés egy döntő, de úgy gondolom, hogy az első meccs lesz a legfontosabb. Ha nyerünk, akkor talán könnyebb dolgunk lesz a folytatásban, a siker erőt és hitet adhat" – nyilatkozta Selymes Tibor.

A klubvezetés nem csak a csapat megerősítésén fáradozott az elmúlt hetekben, hanem a stabil anyagi háttér megteremtésén is.


„A jelenlegi helyzetünkben ismét az önkormányzathoz kell fordulnunk segítségért – mondta Illés János ügyvezető. – Ha ezt megkapjuk, stabil tavaszunk lesz. A látszat ellenére nem szórjuk a pénzt, nem gazdálkodunk gondatlanul, de ha bent akarunk maradni, ahhoz kell a segítség."

„A fiúk azzal szeretnék az önkormányzat segítségét meghálálni, hogy a csapat megőrzi az NB I-es tagságát" – teszi hozzá a rakoczifc.hu.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők: Antal Botond (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Lebbihi Badis (francia, SAS Épinal – Franciaország), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe), Dragos Firtulescu (román, UTA Arad – Románia), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Tarmo Kink (észt, szabadon igazolható – legutóbb Győri ETO), Pierre Emanuel „Pieter” Mbemba (belga-kongói, legutóbb Omonia Nicosia – Ciprus), Landry Mulemo (belga-kongói, Beitar Jerusalem – Izrael, szabadon igazolható)
Távozott/távozhat: Stjepan Babic (horvát, ?), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Major Ádám (?), Adrian Markus (román, Gaz Metan Medias – Románia), Oláh Lóránt (Kozármisleny),Bojan Pavlovics (szerb, NK Istra – Horvátország), Iulian Petrache (román, Olimpia Elblag – Lengyelország), Posza Zsolt (Balatonlelle), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Bojan Vrucina (horvát, Skendija – Macedónia), Waltner Róbert (Siófok), Zámbó Bence (Tatabánya)
Kiszemeltek: Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette – Svájc)
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Február 28., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–MVM-Paks (Tv: Sport1)Erdős József
Március 1., szombat
14.00

Budapest Honvéd–Újpest FC (Tv: M1)

Kassai Viktor
16.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa Fábián Mihály
16.00
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest (Tv: Sport1)Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Videoton FC (Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
20.00
Mezőkövesd–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)Iványi Zoltán
Március 2., vasárnap
16.30
Ferencváros–Győri ETO FC (Tv: M1)Solymosi Péter
18.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2) Vad II. István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Női röplabda MK: a Kaposvár legyőzte a Vasas SC-t a negyeddöntő első felvonásán

Röplabda
2026.01.23. 22:13

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik