Honvéd: megfázás miatt nem játszott, de tárgyalnak a védővel

2014.02.17. 10:45
Az előző hetekben a Budapest Honvéd labdarúgócsapatával készült a panamai védő, Ariano Navarro, aki kihagyta ugyan a rimaszombatiak elleni hétvégi, 3–1-re megnyert edzőmeccset, de továbbra is Kispesten van, folynak az egyeztetések a szerződtetéséről – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A Budapest Honvéd kérdésünkre arról adott tájékoztatást, hogy Ariano Navarro megfázás miatt nem szerepelt a szombati edzőmeccsen, de a szakmai stáb számolna vele a tavaszi szezonban, ezért folynak tárgyalások a szerződtetéséről. Ariano Navarro megfázás miatt nem szerepelt a szombati edzőmeccsen, de a szakmai stáb számolna vele a tavaszi szezonban, ezért folynak tárgyalások a szerződtetéséről.

„Ariano Navarróról elmondhatom, tisztán látni, hogy gyors, dinamikus labdarúgóról van szó, ezek a tulajdonságai nagyon jól jöhetnek a védelmünk számára. A klub számára hosszú távon jó befektetés lehet, mivel fiatal, de még sokat kell fejlődnie, kevesebb rizikót kell vállalnia, egyszerűbben kell játszania” – nyilatkozta róla korábban Marco Rossi vezetőedző. Múlt héten a klub tulajdonosa, George F. Hemingway is úgy nyilatkozott vele kapcsolatban, hogy minden bizonnyal szerződtetik, ő lehet a Honvéd egyik leggyorsabb játékosa.

Ugyanakkor a korábban szintén tesztelt francia játékos, Emmanuel Francoise már nincs Kispesten, ő nem lesz a Honvéd labdarúgója. Kérdéses még, mi lesz a kolumbiai Edixon Perea sorsa, aki nem tért vissza Kispestre, élő szerződése ellenére távozni szeretne. A csapattal készül, hétvégén játszott is a szerb Alekszandar Ignjatovics, aki azonban még távozhat, mert van iránta érdeklődés. A meghatározó, nyáron lejáró szerződésű játékosok közül a nigériai Patrick Ikenne-Kinggel hosszabbítanának a kispesti vezetők, viszont, ahogy arról már beszámoltunk, a horvát Ivan Lovric a nyáron távozna.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Emiliano Bonazzoli (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Kapacina Valér (Kisvárda SE – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Alekszandar Ignjatovics (szerb, ?), Sergiu Moga (román, Viitorul Constanta – Románia), Edixon Perea (kolumbiai – Kolumbia), Souleymane Tandia (szenegáli, Domzale? – Szlovénia), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lecce), Vólent Roland (siófoki kölcsön után Balmazújváros – kölcsönbe)
Kiszemelt: Azmahar Ariano Navarro (panamai, Chepo – Panama, próbajáték)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08