Honvéd: Rossi szerint jó befektetés lehet a panamai védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.07. 10:25
Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője a román FCM Bacau elleni felkészülési mérkőzés kapcsán beszélt Ariano Navarróról, a panamai próbajátékosról, aki az olasz szakember szerint jó befektetés lehet a kispesti klub számára.

„Hasznos edzőmeccset játszottunk, újból láthattuk, hogy egy vagy két hét erejéig a fiatal játékosok nem tudják folyamatosan fenntartani a jó teljesítményüket. De tudjuk jól, hogy ez a hullámzás náluk még törvényszerű. Egyszer kiemelkedően játszanak, egyszer szürkébben. Ezért nagyon fontos, hogy a tehetségekkel türelmesek legyünk, adjunk nekik megfelelő időt, és hogy megfelelő ütemben tegyünk rájuk terhet. A Bacau ellen egyébként ugyanazokkal a problémákkal küszködtünk, mint a bajnokság első felében. Hat vesztes mérkőzésünkből négyszer úgy maradtunk alul, hogy mi domináltunk, több gólhelyzetet dolgoztunk ki, mint az aktuális ellenfelünk, ám mivel nem használtuk ki ezeket a lehetőségeket, elbuktuk a meccseket. Bízom benne, hogy Bonazzoli érkezésével gólerősebb lesz a játékunk, már most látszik, a támadójátékunkban szükségünk lesz olyan futballistára, aki felteszi az i-re a pontot. Ariano Navarróról elmondhatom, tisztán látni, hogy gyors, dinamikus labdarúgóról van szó, ezek a tulajdonságai nagyon jól jöhetnek a védelmünk számára. A klub számára hosszú távon jó befektetés lehet, mivel fiatal, de még sokat kell fejlődnie, kevesebb rizikót kell vállalnia, egyszerűbben kell játszania” – nyilatkozta Marco Rossi a Honvéd hivatalos honlapjának, a honvedfc.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Emiliano Bonazzoli (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Kapacina Valér (Kisvárda SE – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Alekszandar Ignjatovics (szerb, ?), Sergiu Moga (román, Viitorul Constanta – Románia), Edixon Perea (kolumbiai, Once Caldas? – Kolumbia), Souleymane Tandia (szenegáli, Domzale? – Szlovénia), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lecce), Vólent Roland (siófoki kölcsön után Balmazújváros – kölcsönbe)
Kiszemelt: Emmanuel Francoise (francia, Cremonese – Olaszország, próbajáték), Azmahar Ariano Navarro (panamai, Chepo – Panama, próbajáték)
A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 13.
Edzőtábor: –
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 22.: Bp. Honvéd–Siófok 5–0 (Prosser 2, Daru 2, Daud )
01. 25.: Bp. Honvéd–Szolnok 1–0 (Daru)
01. 29.: Bp. Honvéd–SZTK 2–2 (Daru, Koszta M.)
02. 01.: Bp. Honvéd–Lombard Pápa 1–1 (Prosser)
02. 05.: Bp. Honvéd–FCM Bacau (román III.) 1–0 (Prosser)
02. 08., 14.00: Bp. Honvéd–FC Nitra (Nyitra; szlovák)
02. 12., 14.00: Bp. Honvéd–KTE
02. 15., 14.00: Bp. Honvéd–MSK Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.)
02. 19.: Bp. Honvéd–Bp. Honvéd II
02. 22., 14.00: Bp. Honvéd–Dunaújváros PASE
02. 26.: Bp. Honvéd–Bp. Honvéd II

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
10 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
Tegnap, 0:30

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2026.09.25. 19:33

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
2026.09.25. 12:51

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55