Honvéd: a kispesti csapatnál nincs kitűzött cél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.27. 18:00
null
A Honvéd téli szerzeményei (balról jobbra): Arturo Lupoli, Ariano Navarro és Emiliano Bonazzoli (Fotó: Veres Viktor)
Nincs bajnoki helyezésre vonatkozó kitűzött cél a Budapest Honvédnál, ahogy Marco Rossi vezetőedző fogalmazott a labdarúgóklub csütörtöki sajtótájékoztatóján, csak a következő mérkőzésre koncentrálnak, s arra mindig úgy készülnek, mintha az a Bajnokok Ligája döntője lenne.

 

George F. Hemingway tulajdonos szerint a „fenyegetettségtől”, amit az elvárás jelenthet, nem szokott jobban teljesíteni egy gárda sem, ezért nem látja szükségét egy konkrét cél megfogalmazásának. Azt ugyanakkor hozzátette, maximalista emberként minden meccsen azt szeretné, hogy győzzön a csapata, azt viszont el is várja, hogy mindenki a tőle telhető legtöbbet tegye meg a siker érdekében.

Az NB I kilencedik helyén álló kispesti gárda hét futballistával erősítette meg a keretét a téli átigazolási időszakban, köztük a legismertebb az egyszeres olasz válogatott csatár, Emiliano Bonazzoli, aki 48-szor volt eredményes a Serie A-ban.

„Bonazzoli rendkívül nagy hasznára lehet a csapatnak, mert egy ízig-vérig profi játékos, aki jó példát mutathat a fiataloknak, ugyanis ő elsőként érkezik az edzésre, és utolsóként távozik” – mondta a 35 éves támadóról Rossi, aki megjegyezte, honfitársa nagy motivációval érkezett Magyarországra.
Rajta kívül még egy olasz csatár, Arturo Lupoli és egy panamai védő, Ariano Navarro érkezett külföldről, a másik négy labdarúgó – Prosser Dániel, Daru Bence, Koszta Márk és Gazdag Dániel – a klub utánpótlás-nevelő intézményéből, a Magyar Futball Akadémiáról (MFA) került a felnőtt csapathoz.

Kemenes Szabolcs csapatkapitány arról beszélt, hogy egy éve ilyenkor is voltak közöttük „új arcok”, akiknek köszönhetően a klub húsz év után ismét dobogós – harmadik – helyen végzett az NB I-ben, s abban bízik, hogy a mostani új játékosok is sikeresen teljesítenek majd. Hozzátette még, hogy az őszi produkciójukkal nem lehetnek teljesen elégedettek, illetve a jól sikerült felkészülés után mindannyian nagyon várják az igazi tétmeccseket, így elsőként a szombati, Újpest elleni rangadót.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott az MFA január elsején kinevezett új igazgatója, a holland Hendrik Pieter de Jongh, aki szerint a 14 és 17 év közötti korosztályokban kiemelkedő tehetségekkel rendelkeznek, illetve hangsúlyozta, hogy kiváló az együttműködése Rossival.

Legfrissebb hírek

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Marco Rossi: Elfogadtam volna a felmentésemet; Szoboszlai-góllal Liverpool-siker

E-újság
2026.01.22. 00:01

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

Marco Rossi: Tóth Alex és Varga Barnabás is előrelépett

Magyar válogatott
2026.01.19. 13:25
Ezek is érdekelhetik