Felkészülés: újabb két győri piros, és vereség a grúzoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.11. 18:37
A Törökországban edzőtáborozó Győri ETO labdarúgócsapata mai második felkészülési mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a grúz élvonal negyedik helyén álló Szioni Bolniszitől. A Hangcsou Greentown elleni négy kiállítás után ezúttal két játékos hagyta el idő előtt a pályát a magyar csapatból, tehát összesen hat piros lappal sújtották a játékvezetők a mai meccseken az ETO-t.

Az első percekben a mezőnyjáték dominált, majd a grúzok az első adódó alkalommal megszerezték a vezetést. A Bolniszi támadója a tizenhatos vonaláról, kissé jobbról kilőtte a bal alsó sarkot. 0–10–1

A folytatásban a Győr birtokolta többet a labdát, de igazán nagy helyzetig nem jutott, a 29. percben pedig tíz főre fogyatkozott, Patrick Mevoungout ugyanis kakaskodásért kiállította a játékvezető.

A magyar csapat létszámhátránya annyiban érződött, hogy kevés lehetőséget tudott kialakítani, a mezőnyben ugyanakkor egyenrangú ellenfele volt a grúzoknak, akik a második félidő elején hamar kettős emberfórba kerültek.

Az 53. percben Nikola Trajkovics kapott sárga lapot, egy percre rá ugyanőt buktatták, és ezt nem hagyta szó nélkül a sértettnél – a bíró a szerb középpályást is leküldte a pályáról.

A későbbiekben az ETO-nak nem jött össze az egyenlítés, de a klubhonlap beszámolója szerint akadtak kiváló egyéni teljesítmények a csapatban, ami biztató jel a jövőre nézve.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Győri ETO–Szioni Bolniszi (grúz) 0–1 (0–1)
Belek
GYŐR:
Pogacsics – Wolfe (Tokody, 71.), Sztanisics, Lenzsér, Dinjar – Mevoungou, Illés (Burgos, 63.), Trajkovics – Martínez, Strestík, Varga R.
Kiállítva: Mevoungou (29.), Trajkovics (54.)
Forrás: eto.hu

Legfrissebb hírek

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05
Ezek is érdekelhetik