DVTK: a keret „elkészült”; senkit sem hitegetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 12:47
Mint ismeretes, a DVTK labdarúgócsapata tegnap bejelentette a Pécsről távozó szerb csatár, Miroszlav Grumics szerződtetését. Ennek apropóján a diósgyőriek sportigazgatója, Kovács Zoltán a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, ezzel az átigazolásokkal elérték az átigazolási időszakra kitűzött célt, növelték a kereten belül a versenyhelyzetet, további változás már csak abban az esetben várható, ha valakiért visszautasíthatatlan ajánlatot kapnak.

„Próbajátékos már nincs velünk, kialakult a keret – nyilatkozta az NSO-nak Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. – ennek ellenére persze még történhet olyan változás, amire reagálnunk kell. Gondolok itt arra, hogy vannak még nyitott piacok, és mivel értékes labdarúgóink vannak, nem zárható ki, hogy valakiért érkezik ajánlat, és ha ez a klub számára megfelelő lesz, akkor még változhat a keret. Eddig azonban nem kaptunk ajánlatot.”Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. – ennek ellenére persze még történhet olyan változás, amire reagálnunk kell. Gondolok itt arra, hogy vannak még nyitott piacok, és mivel értékes labdarúgóink vannak, nem zárható ki, hogy valakiért érkezik ajánlat, és ha ez a klub számára megfelelő lesz, akkor még változhat a keret. Eddig azonban nem kaptunk ajánlatot.”

Ha pedig ez a helyzet nem változik a következő két hétben, akkor a jelenlegi kerettel vághat neki a csapat a tavaszi szezonnak, ugyanis a téli átigazolási időszakra kitűzött célt elérte a DVTK.

„Növelni szerettük volna a versenyhelyzetet a játékosok között, és úgy gondolom, az újonnan szerződtetett labdarúgókkal ezt sikerült elérnünk” – mondta a sportvezető, aki kérdésünkre a paksi Bori Gábor ügyére is kitért.

Mint arról korábban az NSO beszámolt, a futballista január eleje óta szerepelt a diósgyőriek kiszemeltjei között, de végül nem született egyezség az ügyében. A Paks vezetőedzője, Csertői Aurél azt nyilatkozta vele kapcsolatban, hogy a diósgyőriek azt ígérték neki, szerződtetik, de most úgy tűnik, mégsem igazolják át.

„Való igaz, hogy tárgyaltunk Bori Gábor szerződtetésének ügyében, nem született megállapodás, és ezt az ügyet részünkről már le is zártuk, erről, ahogy ilyenkor illik, tájékoztattuk a játékos menedzserét és a klubját is. Csertői Aurél nyilatkozatára nem szeretnék reagálni, azt viszont határozottan visszautasítom, hogy bárkit is hitegettünk volna” – fogalmazott Kovács.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (Újpest FC, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szerepelt), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia). A nyáron érkezik: Antal Botond (szabadon igazolható – tavasszal a Kaposvári Rákócziban szerepel)
Távozott/távozhat: Michal Hanek (szlovák), Kádár Tamás (Maccabi Tel-Aviv – Izrael ?), Menyhért Ádám (Mezőkövesd ?), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (?)
Kiszemelt:

 

Legfrissebb hírek

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
8 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Babos Bence: Bevallom, érzem magamon a nyomást

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 06:30

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Lukács Dániel duplájával fordított a Puskás Akadémia a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 18:24

Ha az ETO szombaton nem nyer Nyíregyházán, a Loki legyőzésével már vasárnap őszi első lehet az FTC

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 09:18
Ezek is érdekelhetik