PMFC: mégis lehet edzőtábor; bal oldali védőt keresnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.19. 14:11
Márton Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC edzője szerint továbbra is bal oldali védőt keresnek, ugyanis a próbajátékos, Katona Máté egyelőre nem nyújtana megoldást erre a posztra. A szakember szerint valószínűleg mégis elutazhat a csapat edzőtáborba, Törökország lehet az úti cél.

„Egyelőre tapogatóztunk, megismertük Mátét. Több lehetőségünk van bal oldali védő posztra igazolni. Próbálkoztunk magyar játékossal, de külföldiek is képbe kerültek. Sajnos ez eléggé kényes poszt, de a világ futballjában is hiányposztnak számít. Jelen pillanatban úgy tűnik, nem tartjuk itt Mátét, ami nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem kerülhet vissza. Személyében egy huszonnégy éves, tehetséges játékosról van szó, és más lenne a szituáció, ha a klub nem lenne ebben a helyzetben. Kész játékost keresünk, és nem érezzük úgy, hogy most meg tudná oldani ezt a feladatot” – mondta Márton Gábor a pmfc.hu-nak.Márton Gábor a pmfc.hu-nak.

„Én mindig is arra törekedtem, hogy a legtöbb meccset itthon játsszuk, azért, hogy a szurkolók folyamatosan lássák a csapatot. Lesz két edzőmérkőzésünk szerdán és szombaton, az egyik a HNK Cibalia, a másik a Siófok ellen. Majd nagy valószínűséggel el tudunk menni egy hétre Törökországba edzőtáborba. Köszönhetően azoknak az önfeláldozó vállalkozóknak, akik az én és a barátaim közbenjárására áldoznak a csapatra. Nagyon örülnénk neki, mert ebben a monoton időszakban számunkra fontos lenne. Ha hazajöttünk, lesz még egy mérkőzés a Ferencváros ellen, a következő pedig már tétmeccs lenne a Paks ellen a Ligakupában” – tette hozzá a szakember.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – lejárt a kölcsönadási szerződése)
Távozott/távozhat: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gaál Miklós (Kozármisleny), Djordje Jocics (szerb, ?), Pölöskey Péter (Debreceni VSC – kölcsönből vissza?), Eke Uzoma (nigériai, szabadon igazolható)
Kiszemeltek: Carlos Indiano (spanyol, Albacete Balompié), Katona Máté (szabadon igazolható)
A PÉCSI MFC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Törökország ?,
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 15. PMFC–NK Osijek 1–0 (Városi)
01. 18. PMFC–Kozármisleny 5–1 (Városi 3, Beke, Rácz F.)
01. 22. PMFC–HNK Cibaila (horvát II.)
01. 25. PMFC–Siófok (NB II)
02. 15., Szekszárd: PMFC–Ferencváros

 

 

Legfrissebb hírek

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
28 perce

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
4 órája

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31
Ezek is érdekelhetik